Leveleket hagyott el a Facebook

Vágólapra másolva!
A felhasználók hibájának tartotta a legnagyobb közösségi oldal, hogy a facebook.com-os e-mail címre érkező üzeneteket nem találják meg. Végül beismerték, hogy a cég valóban elhagyott leveleket.
Vágólapra másolva!

Nem találják meg a felhasználók a bejövő üzenetek helyett az egyéb mappába érkező leveleket, ezért beszélnek adatvesztésről - magyarázta az e-mail botrányba keveredett Facebook szóvivője kezdetben. A közösségi oldal alapbeállításai szerint csak az ismerősöktől érkező üzenetek tűnnek fel a bejövő levelek közt, az ismeretlen feladó által küldött leveleket külön jeleníti meg a Facebook. A szóvivő hozzátette, hogy a levél akkor is az egyébben köthet ki, ha ismerős küldi, de olyan e-mail címről, amit a Facebookon nem adott meg - írta a CNET híroldal.

Később azonban változtatott a magyarázaton a Facebook. A közösségi oldal szerint létezik olyan beállítás, amely használatával valóban elveszhetnek levelek. Amennyiben a felhasználó nem engedélyezte a rendszeren kívülről származó levelek fogadását, úgy a Facebookról visszapattannak az üzenetek. Az erről szóló üzeneteket pedig nem minden esetben kapták meg a feladók, akik ezért várták a választ az e-mailjükre.

Lassan készülnek a javítások

A közösségi oldal mérnökei egyelőre azon dolgoznak, hogy a visszapattanó üzenetekről küldött értesítések mindig megérkezzenek. A csoportnak ezzel párhuzamosan azt is meg kell oldania, hogy az okostelefonokra kiadott Facebook alkalmazás ne írja felül a facebook.com-os címmel a korábban a felhasználó által felvitt valós e-mail címeket.

A Read Write Web blog szerint a problémák megoldása mellett a Facebook tartozik egy komoly bocsánatkéréssel is a felhasználóknak. Az oldal mindennap használt funkciókat rontott el úgy, hogy csak komoly munkával lehet javítani azokat. A problémákat ráadásul először azzal magyarázták, hogy a felhasználók nem találják a meglevő leveleket a rendszerben.