Egymillió euróért vitték el a videojáték-gyűjteményt

videojáték, game, játszik,
Vágólapra másolva!
Egymillió eurót, vagyis közel 290 millió forintnak megfelelő értékű videojátékgyűjteményt ad el egy francia gyűjtő. A csomag a valaha kiadott összes Nintendo, Sega és Nec játékkonzolt, valamint a rájuk megjelent összes játékot tartalmazza.
Vágólapra másolva!

A kalapács alá került gyűjtemény legkülönlegesebb darabjai azok a játékok, amelyek sohasem kerültek bolti forgalmazásba. Limitált japán kiadások, csak versenyeken és nyereményjátékokon megnyerhető darabok, kizárólag az európai piacon kiadott párszáz példányban árusított kuriózumok találhatók a listán. Az aukció tárgya például egy olyan Hupikék törpikék-játék, amelynek létezéséről a kétezres évekig a Sega Master System konzoljának rajongói sem tudtak. A különlegességet egy finn turista fedezte fel egy cseh konzolboltban, és az azóta eltelt időben is csak tízes nagyságrendben kerültek elő példányok a játékból.

Forrás: Ebay
Limitált kiadásokkal és különleges játékokkal van tele az aukció

A gépek már akkor is rendkívül érdekesek lennének, ha nem is járnának hozzájuk programok. A masinák egy része eredeti csomagolásában van, és a gyűjtő megőrizte a hozzájuk járó összes papírt is. A leírás szerint a játékok eredeti tulajdonosa évekig foglalkozott játékok kereskedelmével és cserélgetésével, így gyűltek össze a különlegességek. A gyűjtemény felépítéséhez azonban még ezzel a háttérrel is tizenöt évre volt szükség. A listán szereplő játékok egy része bontatlan, ezért az értékük is nagyobb.

Lenne még mit mellé rakni

Bár a gyűjtemény elhelyezéséhez már így is egy üres teremre - és ha játszani akarnak vele, akkor 5-10 tévére - van szükség, ám azt nem lehet róla elmondani, hogy a videojátékok történetének összes fontos elemét tartalmazná. A tökéletes játékmúzeum létrehozásához még egy Sony Playstation gyűjteményre és a Microsoft Xbox konzoljának összes verziójára. Erre a kettőre annyi játék jelent meg - csak a PS2-re több mint tízezer - hogy az szintén saját termet töltene meg. A kilencvenes évek végén megjelent és a kétezres években népszerűvé vált online játékok kiállításának módján pedig ismét csak sokat kellene törniük a fejüket a muzeológusoknak.

Forrás: [origo]
A nosztalgia miatt sokan gyűjtik a retró játékkonzolokat

Az egymillió eurós ár a legjobb indulattal sem mondható olcsónak, ennyiből luxusingatlant, szupersportautót vagy egy teljes panelházat is lehet vásárolni. A gyűjtemény mérete és a listában található különlegességek miatt azonban mégsem meglepő, hogy akadt, aki lecsapott a lehetőségre. A vásárló neve nem ismert, az aukciót végigkövető játékrajongók csak abban reménykedhetnek, hogy valamelyik technológiai múzeum csapott le a játékokra.