Felturbózzák a Kindle Fire táblagépet is

Vágólapra másolva!
HD-felbontású kijelzővel próbálja felvenni az Amazon olcsó táblagépe a versenyt az Retina kijelzős iPaddel. Az új tablet ősszel kerülthet az amerikai boltokba.
Vágólapra másolva!

Új modell kiadásával akarja helyreállítani a Kindle Fire iránti megcsappant érdeklődést az Amazon. Az All Things Digital forrása szerint az új táblagép az év második felében fog megjelenni, és HD-felbontású kijelzővel fog rendelkezni. Az új megjelenítő jobb minőségű lesz az eddig használtnál. Erre valószínűleg azért van szükség, hogy a Fire vonzó alternatívája lehessen a Retina kijelzővel felszerelt iPad 3-nak. A képernyő káváján megjelenik egy kamera is, így az olvasgatásra és filmnézésre szolgáló táblagéppel a jövőben fotókat is lehet majd készíteni.

Forrás: AFP/Emmanuel Dunand
Több pixel és nagyobb processzor kerülhet a Fire-be

A kijelző sem lesz nagyobb, azonban a képarányán változtatnak. Az eddigi téglalap alakú, alacsony hosszú kijelző helyett a többi táblagépre is jellemző klasszikus téglalap alakú kijelzőt kap a Fire. Az elektronikán és a gép házán is megpróbáltak módosítani az Amazon mérnökei. Az All Things D forrása szerint karcsúbb és könnyebb is lesz a készülék. A Fire jelenlegi verziója is csupán 413 grammot nyom, ami jó kétszáz grammal könnyebb az iPad-nél.

Csak tuning, semmi forradalmi

A lap által megkérdezett elemző szerint a felhasználók számára jelentős fejlesztés lesz a 67 százalékkal több képpontot tartalmazó nagyobb kijelző. Annyira azonban nem nő meg a kijelző, hogy az akkus üzemidőt jelentősen csökkentse. Nem olyan léptékű a változás, mint a hagyományos kijelzős iPad és a Retina kijelzős közti, ami miatt a cégnek új, nagyobb akkukat kellett a táblagépbe szerelnie.

Az All Things D forrása nem nyilatkozott arról, hogy a készülék belsejében milyen változtatásokat eszközöltek. A lap újságírója úgy véli, hogy mindenképpen gyorsabb processzort és grafikus chipet fog kapni az új kiadású Fire, valamint frissítik az Android alapú operációs rendszerét is.