Október 26-án debütál a Windows 8

Vágólapra másolva!
Bejelentette a Microsoft új operációs rendszerének pontos premierjét: a Windows 8 október 26-án, pénteken kerül a boltok polcaira.
Vágólapra másolva!

Azt másfél hete jelentette be a szoftvercég, hogy új terméke, és az azt futtató számítógépek és tabletek október végén lesznek elérhetők, a bevezetés pontos napja azonban eddig nem volt ismert. A vállalat gyártó és nagyvállalati partnerei már korábban hozzáférést kapnak az új szoftverhez, hogy felkészíthessék számítógépeiket a Windows 8 futtatására. A Windows 8 legfontosabb újdonsága, hogy a Start menüt egy érintőképernyős használatra tervezett, Metro nevű felület váltja fel. Bár a hagyományos Windowshoz szokott felhasználóknak ennek használata elég szokatlan lesz, a felület révén a szoftver táblagépeken is hatékonyan használható lesz.

Ugyanakkor az ARM típusú, kisfogyasztású mobilprocesszorokkal szerelt valódi tabletekhez a Windows 8-ból csak egy speciális, Windows RT nevű kiadás lesz elérhető, amelyen kizárólag a Metro-felületre írt szoftverek futnak, a hagyományos windowsos alkalmazások nem. Ez utóbbiakat csak a számítógépekben használatos, x86-rendszerű lapkákat tartalmazó, jellemzően kissé vastagabb, nehezebb gépekkel lehet használni.

Forrás: [origo]

Bár az új operációs rendszer árait még nem jelentette be a Microsoft, azt már tudni, hogy legális Windows XP-t, Vistát vagy 7-et futtató PC-k tulajdonosai már nettó negyven dollár, vagyis mintegy tízezer forint ellenében állhatnak majd át az új verzióra, ha hajlandóak a szoftver letölthető változatát választani. Aki idén vásárolt új, Windows 7-es számítógépet, feleennyiért is beszerezheti majd a Windows 8-at jövő január végéig.