Harcra készül a Minecraft atyja

Vágólapra másolva!
Tíz játékfejlesztő céget perelt be a texasi Uniloc nevű cég szabadalomsértés miatt. Az alperesek között a legnagyobb stúdiók és a független játékfejlesztői mozgalom egyik zászlóshajójának is számító Mojang is megtalálható.
Vágólapra másolva!

Az Uniloc cég a kilencvenes években a másolásvédelem területén dolgozott, onnan származik a perben érintett szabadalom. Az 1996-ban bejegyzett szabadalom azt írja le, hogyan lehet egy felhasználó futtatási jogosultságát ellenőrizni. A módszer lehetőséget kínál arra, hogy a kipróbálási időszak után megvonja a futási jogot a szoftvertől. A cég beadványa szerint a Minecraft Pocket Edition című mobilos verziója sértette meg a fent leírt módszert védő szabadalmat.

Markus Persson, a Minecraft kitalálója és a Mojang stúdió feje Twitteren tudatta követőivel, hogy a cég ellen pert indítottak. Persson közölte azt is, hogy hajlandó nagyobb pénzösszeget költeni a védekezésre. A programozó szerint a szoftverszabadalmak "egyszerűen gonoszak". "Szoftveres területen lényegében szabad az innováció, és nagyon gyorsan növekszik a terület. A szabadalmak csak lelassítják" - írta Persson.

Forrás: The World of Notch
Harcolni is kész igazáért Markus Persson, a Minecraft atyja

A komoly rajongótáborral rendelkező Minecraft-fejlesztő által mondottakra Ric Richardson az Uniloc alapítója is kötelességének érezte válaszolni. Richardson szerint a technológiai innovációl levédetése logikus lépés. "Nem szabadalmazni egy jó technológiát olyan, mint venni egy Lamborghinit és benne hagyni a kulcsot" - írja a feltaláló. Richardson a bjeegyzés végén visszautasítja, hogy a szabadalommal visszaélő trollnak nyilvánítsák a Minecraft rajongói.

Az Uniloc híresen kényes a szabadalmának felhasználására. Korábban már a Microsofttal is volt pere, amely ügy nyolc év után ért véget egy peren kívüli megegyezéssel.