Zuckerberg cáfolta a Facebook-mobil hírét

Vágólapra másolva!
Cége pénzügyi eredményeinek bejelentése során Mark Zuckerberg cáfolta azokat a pletykákat, amely szerint a cég saját fejlesztésű szoftvert használó Facebook-mobil piacra dobását tervezné.
Vágólapra másolva!

Zuckerberg a vállalat befektetői és a sajtó számára tartott nyilvános eseményen elmondta, hogy a már piacon lévő készülékek operációs rendszerein is számos új funkciót meg lehet valósítani. A Facebook alapítója úgy véli, nem igazán lenne értelme annak, hogy cége egy saját operációs rendszert futtató okostelefont dolgozzon ki - adta hírül a The Verge technológiai hírportál.

Egy külön Facebook-mobil kifejlesztése helyett a cég arra fókuszál, hogy szolgáltatásai a már kész platformok - így az Apple iOS, a Google Android és a Microsoft Windows Phone-ja - esetében a jelenleginél mélyebben legyenek integrálva a készülékekbe. Példaként hozta fel az iPhone-on és iPaden futó iOS szoftver legújabb, 6-os verzióját, amelyben már rendszerszinten megtalálható például a tartalmak Facebookon való megosztásának lehetősége. Zuckerberg maga is beismerte, hogy applikációik tudása még nem túl magas szintű.

A már 955 millió felhasználóval rendelkező közösségi oldal mobil applikációit sok kritika éri lomhaságuk és instabilságuk miatt, ráadásul a kis képernyőkre optimalizált mobilos felületek hirdetések hiányában egyelőre bevételt sem termelnek a cég számára.