Gyerekkorú hackerlány a Def Con felfedezettje

Vágólapra másolva!
A világ egyik legrangosabb amerikai hackerkonferenciáján már külön gyerekszekciót is szerveztek: a védelmi minisztérium által is támogatott esemény egyik felfedezettje a 11 éves, CyFi álnevet használó, repülős napszemüvege mögé rejtőzködő hackerkislány, aki a szakértők szerint a jövő egyik nagy kiberbiztonsági reménysége.
Vágólapra másolva!

A 8 és 18 év közötti fiataloknak megrendezett Def Con Kidset a világ egyik legrangosabb hackerkonferenciája, a Las Vegas-i Def Con keretében rendezték meg. Az amerikai védelmi minisztérium által is támogatott rendezvényen valódi kiberbiztonsági ismereteket oktattak a gyerekeknek és tinédzsereknek.

Tizenegy éves hackerlány a jövő reménysége

A CNN amerikai hírcsatorna hírportáljának beszámolója szerint a Def Con Kids egyik felfedezettje egy 11 éves hackerkislány, aki csupán az általa használt CyFi álnéven mutatkozott be. Keith Alexander tábornok, az amerikai hadsereg kiberbiztonsági vezetője szerint a napszemüvege nélkül nem fotózható kislány a jövő egyik fontos reménysége az it-biztonság világában.

A Def Con Kids előadásain és versenyein a gyerekek csak szüleik kíséretében vehettek részt, és kizárólag "fehér kalapos", vagyis nem törvénysértő hackelési módszereket sajátíthattak el. Az eseményen a gyerekek számára olyan versenyt is rendeztek, melynek keretében a lehető legtöbb biztonsági rést kellett megtalálniuk egy mobilalkalmazásban, de például zárak kinyitását, a kódtörések működési elvét is megtanulhatták. Egy másik feladat során a gyerekeknek képzelt bűnügyi helyszínen lévő számítógépről kellett bizonyítékokat gyűjteniük.

Fehér kalapos hackelést tanulnak a gyerekek

A gyerekhackerek konferenciájának főszervezője Jeff Moss, aki húsz éve rendezte meg először az első, ekkor még kizárólag felnőtteknek szánt hackerkonferenciát, saját maga pedig 13 évesen ismerkedett meg a számítógépekkel. Moss a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy a gyerekeknek szánt Def Conon már olyan gyerekek is részt vettek, akiknek szülei anno részt vettek a hackerkonferencián. " Húsz évvel ezelőtt még nem voltak tisztában azzal, hogy mi az az etikus hackelés, bűnözőnek néztek, pedig soha semmit sem loptam el." -nyilatkozta Jeff Moss.A főszervező az ifjú hackereket eleve arra akarja rávezetni, hogy semmiképp se kerüljenek összetűzésbe a törvénnyel. Rendszerek hibáit keressék, de ne lopjanak pénzt vagy információkat, a biztonsági rendszerek hiányosságairól szerzett tudásukat pedig ne szolgáltassák ki harmadik személy számára. Ilyen etikus hackerek alkalmazása egyere inkább bevett gyakorlat az it-cégeknél.