Bár a világ első, 1991-ben elindított honlapja már nem él, az oldal egy évvel későbbi állapota ma is lekérhető a CERN honlapjáról. A legrégebbi magyar honlap is üzemel még a budapesti műszaki egyetem szerverén.
A The Verge című technológiai magazin hívta fel a figyelmet arra, hogy a CERN, vagyis Nagy Hadronütköztetőt (LHC) is működtető kutatószervezet archív oldalán ma is meg lehet tekinteni a világ első honlapját.

Így nézett ki a világ első honlapja 1992-ben
Az oldalt a web atyjának tekintett Tim Berners-Lee, a CERN-ben dolgozó fizikus hozta létre 1991-ben. Berners-Lee dolgozta ki az internet protokollra épülő world wide webez, vagyis egy olyan rendszert, amelyen kényelmesen lehet szöveges vagy képes tartalmakat lekérni, és az oldalakról egy másik honlap tartalmára is lehet linkelni.
A világ első honlapja
A CERN archív oldala szerint a világ első, működő webcíme a http://info.cern.ch/hypertext/WWW/TheProject.html volt, amely a web működéséről, honlapok létrehozásának lehetőségeről tartalmazott információkat. Sajnos az oldal 1991-es, eredeti állapotáról nem maradtak mentések, az egy évvel későbbi állapotát azonban a web fejlesztését felügyelő World Wide Web Consortium a mai napig őrzi ezen a linken.

Tim Berners-Lee NeXT számítógée volt az első webszerver, és ezen készült egy primitív böngésző is
Mint látható, a honlap akkor még meglehetősen puritán volt, hiszen a lassú, és igen korlátozott számban elérhető internetes kapcsolatok nem tették lehetővé multimédiában gazdag tartalmak továbbítását.
Az első magyar honlap
Nem kellett túl sokat várni a világ többi részén sem a webszerverek és honlapok megjelenésére. Az első hazai honlap a www.fsz.bme.hu címen volt elérhető, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem irányítástechnika és informatika tanszékén üzemeltek be 1993-ban. A tanszék információi szerint nagyjából a világon ötszázadikként indítottak útjára internetes oldalt.

Az első magyar honlap a BME szerverén
A honlap azóta is elérhető, bár tartalmát azóta frissítették, például az új, IPv6 internetes címzési rendszer bevezetéséről is tartalmaz információkat.
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Kifulladt az iPhone főellensége
A legutóbbi iPhone-hoz hasonlóan a legnagyobb riválisának számító, új Samsung csúcsmobil sem hoz forradalmi újdonságot. Az elődnél szebb képernyő, jobb kamera, gyorsabb ...
Élessze újjá a PC-jét tavasszal!
Lassan indul a laptop, lomhán töltődnek be a szájtok, vagy szaggatnak a videók? Ne cserélje le a számítógépet, elég, ha rendbe rakja. Cikkünkből megismerheti a ...
Megfojtja a csúcsmobilt a Facebook Home
A közösségi oldal egyelőre pár csúcskészülékre elérhető nyitóképernyője nem forradalmi, inkább idegesítő. A bejövő üzeneteket a képernyőn megjelenő fejekkel jelző Chat ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.