Sokakat őrületbe kerget, ha partnerük például sörözés - vagy meghittnek szánt beszélgetés - közben megállás nélkül nyomkodja a mobilját. Pedig telefon nélkül napjainkban szinte már nem is ember az ember, mondhatni, képtelen betölteni társadalmi pozícióit. A szakértő szerint az intenzív telefonnyomkodás még nem függés, ha nem bomlanak fel miatta a társas kapcsolatok - vagy nem megy rá az egzisztenciánk.
Ha valaki hajlandó egy vacsora erejéig kikapcsolva leadni a telefonját a Los Angeles-i Eva étteremben, öt százalék kedvezményt kap a számlából - adta hírül a Yahoo hírportálja. Az étterem vezetője szerint ezzel a lépéssel szeretnék ösztönözni a hozzájuk látogató vendégeket arra, hogy legalább az ott eltöltött kis időre ne levelezzenek, facebookozzanak vagy olvassanak híreket, hanem egymásra, illetve a kulináris élvezetekre figyeljenek. A kezdeményezés néhány hete indult, így még nem tudni, mennyire vált be a vendégek körében, az viszont biztos, hogy az evés közbeni okostelefon-nyomkodás meglehetősen zavarja az embereket, legalábbis ez derül ki a Lifehacker nevű kütyüblog olvasói között készített felmérésből.
Jó reggelt, drága telefonom!
Bár a Lifehacker olvasóinak többsége maga is kütyüfelhasználó, őket is nagyon zavarja, ha valaki reggel rögtön a telefonjával és e-mailek olvasásával kezdi a napját. Különösen idegesítőnek tartják az emberek, ha valaki a billentyűhangokat is bekapcsolva hagyja, hiszen ekkor gépelés közben folyamatosan csiripel a készüléke. Irritálónak találják az emberek azokat a társaikat is, akik az utcán sétálva fel sem néznek okostelefonjukból, ezért kerülgetni kell őket.
Nemcsak idegesítő, veszélyes is, ha egy sofőr még vezetés közben sem képes letenni a készülékét, és folyamatosan nézegeti, babrálja azt. Bár az Egyesült Államokban ez nem minden államban tiltott, Magyarországon a KRESZ szerint menet közben tilos kézben tartani a készüléket, kihangosítóval vagy headsettel viszont lehet rajta beszélni.
Az okosmobil intenzív használata még nem függés
A folyamatos telefonnyomkodás sokakat idegesít, számos internetes fórumban arról panaszkodnak az emberek, hogy vagy ők maguk, vagy a körülöttük élők okostelefon-függők, és frusztrálva érzik magukat, hogy nem tudnak rendesen beszélni a másikkal, mert elválasztja őket a mobil. Demetrovics Zsolt, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológiai Tanszékének docense szerint azonban az okostelefon intenzív használata még nem nevezhető függőségnek, klinikai értelemben semmiképpen.

Sokan úgy érzik, közéjük áll a mobil - képünk illusztráció
"Diagnosztikai értelemben azt tekintjük függőségnek, ami szétrombolja az ember egzisztenciáját: tönkremegy a partnerkapcsolata, károsodik a testi-lelki egészsége, elveszíti a házát, a pénzét" - mondta Demetrovics, aki szerint az, hogy az emberek napi több órát birizgálják a telefonjukat, nem egy fekete-fehér dolog. "A telefon életünk részévé, kiegészítőjévé vált, szinte a testképünk része. Hozzánk tartozik, a nélkül nem érezzük jól magunkat, nem tudunk megfelelni a szerepeinknek. Ha nincs nálunk telefon, nem látjuk a híreket, nem tudunk időben válaszolni e-mailekre" - mondta a docens.
A szakember hozzátette, az okostelefonok elterjedése a társadalom egészét átszövő változás a technika irányából, amivel az ember próbál alkalmazkodni a körülötte lévő világ alakulásához. "Nem kocsmába megyünk, hanem facebookozunk, ott éljük ki társas igényünket. Eközben a fizikai találkozások sokszor elmaradnak, ami kétségtelenül nem jó. Azonban más esetekben pont a társas kapcsolatok hiányát ellensúlyozhatja az internetes találkozás, és ilyen esetben pozitív hatása is lehet" - mondta Demetrovics.

A britek átlagosan napi két órát nyomják
A beszéd már elavult kommunikációs forma
Az O2 nevű brit mobilcég nemrég készített felmérése szerint a brit felhasználók átlagosan napi két órát nyomkodják okostelefonjukat, a legtöbb időt facebookozással, illetve e-mailezéssel töltik. A kettő együtt több mint fél óra, csak azokban a pillanatokban, amikor nem ülnek épp számítógép előtt. A telefonhasználat átalakulását jól jelzi, hogy a régen szinte kizárólagos funkcióknak számító beszélgetés és a szöveges üzenetek küldése már csak ötödik, illetve hetedik leggyakoribb tevékenység, amelyet az átlagos birt a készülékével végez. Ez persze nem jelenti azt, hogy az emberek kevesebbet kommunikálnának egymással, csak azt, hogy a kommunikáció a verbális formáról inkább írottra változott.
Elemzők szerint ez annál inkább így lesz, minél több okostelefon lesz a világon. A Forbes becslései szerint már 1,1 milliárd ilyen készülék van használatban, az Egyesült Államokban minden második felnőttnek van okosmobilja. Míg a számítógépek eladási adatai nagyjából stagnálnak, addig az okostelefonok és táblagépek ipara elképesztően pörög, bizonyos térségekben évente ötven százalékkal is megugorhat a jelenlétük.
Afrika meghódítására készülnek
A Cisco piackutató szerint 2016-ra várhatóan 18,9 milliárd, internetkapcsolattal rendelkező eszköz lesz a világon, ez fejenként 2,5 készüléket jelent. A becsült növekedési mérték döbbenetes, főleg mert 2011-ben még "csak" tízmilliárd netképes készülék volt forgalomban. A mostani tendenciákat figyelembe véve ez azt jelentené, hogy négy év múlva szinte minden embernek lesz okostelefonja a földön. Igaz, sokaknak még nem lesz internetjük; az ENSZ becslései alapján 2016-ra 3,4 milliárd ember lesz internetközelben, a népesség 45 százaléka. Más kérdés, sokan gondolják úgy, hogy a földi nyersanyagkészletek szűkössége miatt sosem lesz ennyi elektronikai eszköz forgalomban, de még a mostani előállítási számok tartására sincs lehetőség.
Ettől függetlenül mindenki arra készül, hogy a világ legszegényebb kontinensén is robbanni fog az okostelefon-bomba, és már jövőre sokak zsebében lesz olcsó készülék. A Techcrunch nevű technológiai hírportálon megjelent elemzés szerint két év múlva tizenöt százalékos, öt év múlva negyvenszázalékos lesz Afrikában az internetpenetráció. Ez potenciálisan rossz hír azoknak, akik nem szeretik, ha mellettük folyamatosan facebookoznak egy okostelefonon: minél több felhasználó lesz, annál több felhasználói tartalom és rajongói oldal, amelyekkel minden bizonnyal még több időt tudnak eltölteni az emberek.
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Kifulladt az iPhone főellensége
A legutóbbi iPhone-hoz hasonlóan a legnagyobb riválisának számító, új Samsung csúcsmobil sem hoz forradalmi újdonságot. Az elődnél szebb képernyő, jobb kamera, gyorsabb ...
Élessze újjá a PC-jét tavasszal!
Lassan indul a laptop, lomhán töltődnek be a szájtok, vagy szaggatnak a videók? Ne cserélje le a számítógépet, elég, ha rendbe rakja. Cikkünkből megismerheti a ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.