Nem tűnik iPhone-gyilkosnak az új Nokia

Vágólapra másolva!
Olcsónak ható lakkozott külső, lassan elinduló alkalmazások miatt kárhoztatták az első tesztelők a Nokia Lumia 920-at. A remek kamerával és gyönyörű kijelzővel rendelkező Windows Phone 8 lenyűgözte a készüléket elsőként kipróbáló újságírókat, de nem tudják még, hogy képes lesz-e felhasználókat elhódítani az iPhone-tól.
Vágólapra másolva!

Nem mentette meg a részvények további leértékelődésétől a Nokiát az iPhone-gyilkosnak szánt Lumia 920 és 820 telefonok bemutatása. Az InsiderMonkey pénzügyi blog szerint az okozhatta a csalódást, hogy a bemutatott csúcskészülékek csak a negyedik negyedévben válnak elérhetővé. A telefonok ráadásul nem világszerte kerültnek értékesítésre, csak néhány piacon mutatkoznak be karácsony előtt, pedig ezt a hibát a gyártó már tavaly, a legelső windowsok okostelefonjaival is elkövette.

A helyzetet az teszi különösen nehezen feldolgozhatóvá, hogy a Lumia 920 telefon egyáltalán nem sikerült rosszul. Kijelzője méretre és felbontásra is nagyobb, mint a jelenlegi iPhone csúcsmodellé. A törékeny üvegből készült Apple telefonnal szemben pedig a Lumia szuperkemény Gorilla üvegből és elpusztíthatatlan polikarbonátból készült.

Stabil és kiforrott a szoftver

A The Verge technológiai híroldal szerint a Lumia 920 minden ízében csúcstelefonnak tűnik. Olyan, mintha a Nokia megelőző csúcstípusát, a Lumia 900-ast zománcba mártották volna - írja a Verge. A híroldal szerint a csillogás ellenére sem tűnik sérülékenyebbnek az új csúcs-Nokia. Az egyedi dizájn miatt pedig messziről felismerhető, nem lehet összetéveszteni egy androidos készülékkel vagy az iPhone-nal.

Forrás: AFP/Getty Images/ Spencer Platt
Steve Ballmer is megjelent az új Lumia bejelentésén

A Verge újságírói a lenyűgözöttség hangján írnak az 1280x768 pixel felbontású kijelzőről. A Lumia 920 megjelenítője nem csak azért érdekes, mert nagyobb képet jelenít meg, mint az iPhone 4S kijelzője, hanem azért is, mert kesztyűben is kezelhető, és a menük sem mosódnak el rajta görgetés közben.. Az újságírók által tesztelt Lumia 920-on nem a végleges Windows Phone 8-as operációs rendszer futott, ám a próbák alapján kellően stabilnak és kiforrottnak tűnt.

Olcsó hatást kelt a lakkozott külső

Az Engadget kütyüblog első benyomásai is kedvezők a Lumia 920-ról. A készülék "úgy tűnik, mintha válasz lenne a Lumia 900 kritikusainak" - írja Joseph Volpe, az Engadget újságírója. Volpe nem felejti el megjegyezni, hogy a készüléket ugyanaz a kétmagos Snapdragon processzor hajtja meg, amelyik a többi csúcskategóriás okosmobilban is található. Az új Nokia nem marad el teljesítményben a csúcskészüléknek számító Samsung Galaxy S III vagy a HTC One X mögött sem.

Az Engadget a készülék lakkszerű külsejét kifogásolta, ami az újságíró szerint az olcsóság látszatát kelti. Valamint zavarónak érezte a PureView márkanevet is. A Nokia korábban a negyven megapixeles Symbian operációs rendszert futtató kísérleti készülékénél használta ezt a márkát. A Lumia 920-ban azonban csak nyolc megapixeles kamera van, igaz ez komoly képstabilizátort is kapott. Volpe szerint a nyolc megapixeles szenzor nem lesz képes olyan zseniális képek készítésére, mint amit a Nokia 808-as PureView kamera készített.

Forrás: AFP/Getty Images/ Spencer Platt
Divatszínekben mutatkoznak be a Nokia mobiljai

Az Engadget szerint a Windows Phone 8-ra és az alkalmazásokra még ráfér a javítás. A programok indítására lassan reagált az mobil, és a szoftverek közti váltás során is tapasztaltak fennakadásokat.

Rejtély az akku és a töltő

Mivel a Lumia 920-ról még csak gyorstesztek, rövid rápillantások és próbálgatások eredményei érhetők el, az egyik leglényegesebb kérdésre nincs válasz. Nem lehet tudni, hogy egy teljes munkanapot kibír-e a Lumia akkumulátora töltés nélkül.

Forrás: AFP/Getty Images/ Spencer Platt
Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója beszélt az új Nokiáról

A Gizmodo techblog kipróbálta, hogy a drótnélküli töltő milyen hatékonysággal működik. A kütyü használatakor arra kell csak figyelni, hogy a telefont a hátlapjával rakják a töltőre, mert csak így működik. Arra nem volt idő, hogy leteszteljék, mennyire gyorsan tölti fel az indukciós töltő a készüléket. Csak bízni lehet benne, hogy nem kell folyamatosan a töltőn pihentetni a mobilt éjszaka, hogy reggel száz százalékos akkuval induljon a nap. A technológia blogok közül a Gizmodo nyilatkozott a legvisszafogottabban a Nokia csúcskészülékéről: nem tudják, hogy eleget kínál-e a Nokia ahhoz, hogy bárki lecserélje az iPhone-ját vagy androidos mobilját. Ha viszont az új Lumia 920 csak arra jó, hogy a telefont keresők a csodájára járjanak, de végül más típust vásároljanak helyette, akkor érthető a piacok reakciója.