Beleégetjük az internetbe a legcikibb ügyeket

2012.09.16. 22:16

Több per indult a Google ellen a cég keresőjének szókiegészítő funkciója miatt, amely több ember nevét olyan bűncselekményekkel és botrányokkal hozta össze, amelyekhez semmi közük. A kereső magyar példák alapján tökéletes memóriájú, bulvárújság-olvasónak tűnik. A legnagyobb hülyeségek bevésődéséről tehetnek a trollok és a minden kacsára rávetődő netezők is.

Pert indított a Google ellen Németország korábbi szövetségi elnökének felesége, mert nevéhez kapcsolódóan az eszkort, prostituált és vörös lámpás kifejezéseket ajánlotta fel a kereső. Bettina Wulff szerint a keresőmotor a becsületébe gázol a javasolt keresőszavakkal. A kifogásolt keresőszavak azért kerülhettek Wulff asszony neve mögé, mert a németországi pletykablogok és bulvársajtó két éve cikkeznek a nő feltételezett múltjáról. Bettina Wulff minden alkalommal tagadta a vádakat, ügyvédei pedig több mint harminc sajtótermékből távolíttatták el a becsületsértőnek ítélt pletykát.

Az egykori elnök feleségének jó esélye van, hogy megnyerje a hamburgi bíróságon indított pert. Januárban a Google-t 65 ezer dollár kártérítés megfizetésére ítélték Franciaországban, mert a Lyonnaise de Garantie bankhoz a csaló és a bűnöző szavakat társította. Márciusban Japánban utasította a céget a keresőkifejezéseket kiegészítő algoritmus módosítására a bíróság, miután egy férfi nevéhez olyan bűnöket kapcsolt, amelyeket sosem követett el.

A Google keresője 2004 óta ajánl plusz keresőszavakat a felhasználó által beírt kifejezésekhez. A funkció célja, hogy a gyakran keresett kifejezéseket könnyebben be lehessen gépelni. Kezdetben külön kellett bekapcsolni ezt a funkciót, a nagy sikerre való tekintettel azonban a cég végül integrálta a keresőbe. A szolgáltatás legújabb verziója már nemcsak kifejezéseket ajánl, hanem közvetlenül a találati oldalra viszi a felhasználót.

A pornót és erőszakot szűri a Google

A Spiegel című német hetilap által megkérdezett Google-szóvivő szerint "a Suggest algoritmusa objektív tényezőket figyelembe véve dolgozik." Az ajánlórendszer többek között a felhasználók által gyakran keresett kifejezéseket veszi előre az ajánlatok között. A lap szerint az objektív szó pontatlan jelző, mivel a Google gyakran töröl kifejezéseket vagy ajánl szavakat saját céljai érdekében, ilyenek például a torrentezéshez kapcsolódó javaslatok.

A Google szerint a Suggest azért jelenít meg "buta, furcsa vagy meglepő javaslatokat", mert a felhasználók ilyesmikre keresnek az interneten. "Törekszünk arra, hogy semlegesen, algoritmusok segítségével tükrözzük a web gazdagságát, ideértve a néha jó, néha pedig kifogásolható tartalmakat is. Van azonban egy szűk tiltólistánk pornográfiára, erőszakra és gyűlöletbeszédre" - közölte az [origo]-val a Google.

Botrányérzékeny a kereső

A Google ajánlórendszerének működését magyar politikusok nevével teszteltük. Próbáink során az volt a benyomásunk, hogy egy tökéletes emlékezettel felvértezett bulvárújság-olvasó robottal kommunikálunk. A Google ugyanis találó javaslatokat ad azoknak a politikusoknak a nevére, akikhez akármilyen apró botrány is fűződött az elmúlt években.

A botrányok óta eltelt idő nem számít. Selmeczi Gabriellának, a Fidesz jelenlegi sajtószóvivőjének 2002-es kiflilopási ügye vagy Szekeres Imre MSZP-s képviselő értelmezhetetlenül részeg beszéde a Gripen-flotta átadásán ugyanúgy eszébe jut, mint Pokorni Zoltán fideszes képviselő balneológiás elszólása vagy Deutsch Tamás szabadszájú twitteres szereplése, és persze megtalálja az örök klasszikust, Medgyessy Péter útelágazását is. De nem csak a nagyobb jelentőségű, protokollsértéssel felérő botrányok maradandók. Novák Előd és Tomcat csörtéjére és Dúró Dóra fehérneműjére is emlékszik a Google.

Mit csinált Varga Mihály egy svéd modellel?

Szegedi Csanádhoz, a zsidóságára rátaláló volt jobbikos képviselőhöz egy korábban kiszivárgott hangfelvételt és a zsidó szót ajánlja a Google. Szegedi azonban nem az egyetlen magyar képviselő, akinél a zsidó szó előbukkan a keresőmotor ajánlójában. Az internetes trollok időnként célzott akciókkal, például fórumok ezreiben elhelyezett kifejezésekkel szándékosan befolyásolják a Google kiegészítőfunkciójának szavait. A keresőben felbukkanó, közéleti emberek magánéletéről és botrányairól szóló oldalakra elvezető kifejezések azzal is jobban bevésődnek, hogy az internetezők többsége kedveli a hangzatos sztorikkal foglalkozó cikkeket, blogbejegyzéseket.

Népszerű ajánlat még a vagyonnyilatkozat szó a magyar politikusok neve mellett, úgy tűnik, az internetezőket érdekli, hogy a képviselők milyen vagyontárgyakkal, lakásokkal, autókkal rendelkeznek. Vannak azonban politikusok - ilyen például az oktatásért felelős Hoffmann Rózsa államtitkár - akinek nevét csupán a wiki, a honlapja és államtitkár szavakkal egészíti ki a Google.

A kereső által javasolt szavak között akad bőven olyan is, amelyek félreérthető vagy légből kapott hírekre vonatkoznak. Semjén Zsolthoz például azért kötődhet a szcientológia keresőszó, mert a politikus hosszasan ágált az egyház ellen. A legjobban hangzó keresőszót Varga Mihály, az IMF-EU-tárgyalásokat vezető miniszter kapta, akihez a Google a "svéd modell" szavakat ajánlja. A jól hangzó kifejezés mögött azonban nincs romantikus történet, az NGM nyugdíjtervei miatt kerestek rá az emberek gyakran a politikus nevére és a névleges egyéni számlás nyugdíjrendszer egyszerűbb, megjegyezhetőbb nevére.