Vér már tapad a távirányítású drónokhoz, teljesen önmagától tevékeny robotot azonban még nem vetettek be harctéren. Az Egyesült Államok hadserege ugyan még nem épített saját terminátort, de a szükséges alkatrészek lassan rendelkezésére állnak.
Az amerikai védelmi minisztériumot és a DARPA-t, a sci-fibe illő védelmi kutatási programokat finanszírozó ügynökségét nehéz megijeszteni. Hiába mészárolják le az emberiséget átlagosan hétévente a Terminator-sorozat újabb filmjeiben az öntudatra ébredt gépek, a szervezet évről évre dollármilliókat költ robotikai fejlesztésekre annak reményében, hogy a Predator és a Reaper robotrepülőkhöz hasonlóan sikeres eszközökhöz juthat.
1995 óta repülnek a távirányítós gyilkosok
Egyelőre a pilóta nélküli robotrepülőgépek számítanak az amerikai hadsereg sikertörténetének. Az először az 1995-ben bevetett Predator és annak számos továbbfejlesztett és megerősített verzióját használják a különböző fegyvernemek. Az egykor csupán megfigyelésre használt repülők mára precíziós csapásmérésre is fel vannak készítve, a legújabb drónok fejlesztésekor pedig az is alapkövetelmény, hogy minél több fegyvert lehessen rájuk függeszteni.

Magától is képes repülni a Predator, de szüksége van emberi felügyeletre
A Times of London brit napilap augusztusi információja szerint a légierő szerkezetében is látszanak már a változások nyomai. A nyár végére százzal több drónpilótát képeztek ki, mint ahány valódi gépet repülő pilótát. A valódi vadászgépeknek egyelőre nem áldozott le teljesen, a drónokat ugyanis csak olyan területen lehet bevetni, ahol az országnak nincs komoly légiereje, mert ez esetben a robotrepülőket pillanatok alatt lelőnék.
Búvár Kund ellen véd a robot
A légierő mellett a haditengerészetet is megpróbálják távirányítású egységekkel felszerelni. Az amerikai haditengerészet Blackfish nevű autonóm eszköze a kikötőket tenné biztonságosabbá. A robot önállóan képes járőrözni egy előre kijelölt területen, radar, szonár, kamera és egyéb szenzorok segítségével tartva megfigyelés alatt a kikötőt. A jetskialapú roboton arra is maradt hely, hogy fegyvereket szereljenek rá a tengerészek. Azokra a feladatokra, amelyekre egy felfegyverzett jetski kevés, hadiipari beszállítóktól lehet venni nagyobb robotcsónakokat is.

A kalózokat is üldözőbe vehetik majd a felfegyverzett robothajók
A nagy tengeri ütközeteket egy darabig még nem a robothajók fogják megvívni. A bámulatos fegyverzettel felszerelt, ám közelről sebezhető hajók elleni terroristaakciók meghiúsításában viszont komoly szerephez juthatnak. Ha pedig egyszer kiszabadulnak a kikötőkből, akkor a gyors kis hajókkal felszerelt kalózok üldözésére lehet őket használni.
Lassan összelegózhatják a terminátort
Legrosszabbul a szárazföldön bevethető tökéletes katona kifejlesztésével - itt nem egy feltámasztott Van Damme-ra érdemes gondolni - áll a kutatóügynökség. Lépcsőmászásra vagy futópadon futásra alkalmas lábszerkezetet már sikerült gyártani, de a teljesen gépesített robotkatonához még közel sem járnak a mérnökök. Ha a minden terepen járni képes lábak elkészülnek, akkor még hátravan a változatos időjárási körülmények között működőképes szenzorrendszer és a jó döntéseket hozó operációs rendszer is.
Olyan robotok azonban már léteznek, amelyek megkönnyíthetik a bakák életét. A Boston Dynamics hadiipari cég által kifejlesztett négylábú robotok legújabb generációja már óránként nyolc kilométert megtéve tud kocogni a katonák mellett. Az öszvérre hasonlító gép lőni ugyan nem tud - nem is vizsgálták, hogy milyen lenne fegyvert szerelni rá -, a málhazsákot azonban már megtanulta cipelni.
Nyitva van a pénzcsap
A jelenleg is futó kutatások mellett a DARPA újabb projektek elindításával is foglalkozik. A Robotics Challenge nevű pályázatot olyan robotok megépítésére írták ki, amelyek képesek használni az emberre szabott eszközöket. A kiírás szerint a tökéletes gépember képes munkagépeket vezetni, gyalog haladni törmelékkel teli útvonalon, akadályok eltakarítására, ajtót nyitni, létrára mászni, szerszámot használni és egyszerűbb javításokat végrehajtani.
A Robotics Challenge legnagyobb kihívása, hogy a gépeknek tökéletesen kell boldogulniuk az emberi használatra tervezett környezetben. A tervezőknek meg kell küzdeniük a két lábon járás problémájával, az egyensúlyozással, a lépcsőmászással a helyett, hogy egyszerűen lánctalpakat raknának a robot alá. Az a gép pedig, amely ma elboldogul egy csőfogóval, holnap már M16-os gépkarabéllyal a kezében adhat őrséget. Persze addig azt is ki kell dolgozni, mikor lőhet emberre egy robot a jövő háborújában.
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Kifulladt az iPhone főellensége
A legutóbbi iPhone-hoz hasonlóan a legnagyobb riválisának számító, új Samsung csúcsmobil sem hoz forradalmi újdonságot. Az elődnél szebb képernyő, jobb kamera, gyorsabb ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.