Pizzázni nem visz el az Apple

apple maps
Vágólapra másolva!
Szakított a Google-lal, új szoftverében már saját térképszoftverét használja az Apple. Az új navigációs megoldásra világszerte panaszkodnak a felhasználók: leteszteltük, hogyan állja a sarat az iPhone új térképe a Google és a Nokia ingyenes megoldásaival szemben.
Vágólapra másolva!

Nagy felháborodást váltott ki a felhasználók között az Apple legújabb mobiloperációs-rendszerében, az iOS 6-ban debütáló új térképszoftver. A vállalat eddig a Google Térképet alkalmazta mobileszközeiben, de a tabletek és okosmobilok harcában egyre inkább egymás torkának ugró cégek együttműködése véget ért. A többek közt az iPhone-on és iPaden is futó iOS szoftver legújabb - az iPhone 5 bevezetésével párhuzamosan debütáló - hatos verzióját használóknak már búcsúzniuk kell a Google itthon is jól bevált térképétől.

Mit kapnak az iPhone-osok Google Maps helyett?

Az Apple többek közt a navigációs eszközöket gyártó TomTom cégtől vásárolt, de a saját fejlesztői által feltuningolt térképet kínálja a felhasználóknak. Az alig két napja megjelent iOS 6 csökkent értékű térképe miatt a panaszkodó felhasználók előbb a közösségi médiát árasztották el panaszaikkal, de arra sem kellett sokat várni, hogy elinduljon az Apple rossz minőségű műholdképeit, hibás navigációs adatait kifigurázó mikroblog.

Forrás: [origo]

A panaszok a legszélesebb körben látnak napvilágot az iPhone új térképéről: van, aki elírt utcanevekről, mások évekkel korábbi nevüket viselő közterületekről vagy utcahálózattal egyáltalán nem lefedett városokról, rosszul elhelyezett érdekes helyekről, illetve a nyolcvanas évek hangulatát idéző fekete-fehér műholdképekről szólnak. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogyan teljesít az Apple mobilos térképszoftvere idehaza két igen komoly riválisa, a Google és a Nokia térképeivel szemben.

Mit fog hiányolni a magyar iPhone-tulaj?

A hiányzó funkciók alapján Magyarország az egyik legrosszabb kategóriába esik: míg a Google Térkép nemcsak autós, de közösségi közlekedéses navigációt, dugófigyelőt és az épületek 3D-s stilizált modelljeit is kínálja a mobilon, ezzel szemben az Apple térképe jelenleg kizárólag az autós navigációt támogatja, forgalmi, illetve a busz-, metró-, és villamosjáratokat érintő információkat nem tartalmaz. A tömegközlekedési navigációban a Nokia is jócskán elmarad a Google mögött: a villamosvonalak csak érintőlegesen követik a járatok valódi vonalát, egy-két megállót pedig gond nélkül lesétáltat a felhasználóval a szoftver ahelyett, hogy átszállást javasolna.

Az iOS 6-os frissítéssel nem csak a magyarok jártak pórul: Michael DeGusta internetes vállalkozó The Understatement című blogjában publikált bejegyzésben kiszámolta, több mint négymilliárd embert érintenek a hiányosságok. A tömegközlekedési navigáció és az utcaképnézet olyan nagy piacokon is hiányzik, mint Németország vagy az Egyesült Államok.

Nem olyan ostoba, mint vártuk

Gyorstesztünk alapján komoly aggódni valójuk azoknak a honfitársainknak sincsen, akik óvatlanul telepítették az iOS 6-ot meglévő Apple eszközükre. Az Apple térképe egy olyan kevéssé ismert település tucatnyi utcáját is megtalálta, mint Rásonysápberencs. A nagyvárosokban pedig tökéletesen tájékozódott, a próbaként beütött miskolci és pécsi címeket is gond nélkül megtalálta.

Forrás: [origo]
Budapest a Google, a Nokia és az Apple térképén

Ezzel együtt a II. János Pál pápa teret nem találta az Apple szoftvere, a tavasszal átnevezett Elvis Presley parkot is hiába kerestük benne, és az Árpád híd lábánál évek óta létező Dunavirág utcára sem tudott rálelni. A rivális Google hiba nélkül megtalálta az összes település- és utcanevet. A Nokia térképének egyedül az Elvis park okozott gondot, a többi tavasszal átnevezett utcát és teret tudta.

Rosszul teljesített az iOS új térképe a határon túli települések magyar neveire keresve, ebben azonban a Nokia navigációja sem jeleskedik. Bécsbe még bármelyik mobilos térkép el tudja vinni a felhasználót, Kassával, Brassóval, Szabadkával azonban többnyire össze lehet zavarni a szoftvereket. A városok helyett csupán a hasonló nevű hazai utcákat kezdi sorolni a kereső.

Boltokat hiába keresünk az Apple-lel

Komoly gondokat okozott az új iPhone-os térképnek az éttermek, boltok és más érdekes helyek felkutatása. A Libegő hűvösvölgyi állomása helyett például az osztrák határ közelében lévő Parndorf outletközpont egyik áruházába irányított minket.

Képtelen volt fellelni az ismert óbudai pizzériát a Bécsi úton, vagy bankautomatát találni az [origo] Dob utcai szerkesztőségének közelében. Az Apple szoftvere a budai vár oldalában lévő Sziklakórházat sem tudta megkeresni, egyedül a csókakői várrom felkutatásában tudott segédkezni. A Google szolgáltatása ezek mindegyikére releváns találatot adott, a Nokiáé pedig csak a pizzériát nem ajánlotta fel utcanév alapján, csak az étterem teljes nevére keresve.

Forrás: [origo]
A műholdképek minősége messze elmarad a Google-étől

Nagyobb a füstje, mint a lángja

Az Apple az új mobilszoftverét ért számos kritikára úgy reagált, hogy fejlesztői folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás továbbfejlesztésén. A cég szerint mivel felhőalapú szolgáltatásról van szó, minél többen használják a térképet, annál hatékonyabb lesz a működése.

Amíg a cupertinói cég elkészül térképének tökéletesítésével, az új szoftvert futtató iPhone-ok, iPadek és iPod Touchok tulajdonosai az App Store-ban elérhető egyéb navigációs szoftvereket vehetik meg - nemsokára a magyar EgérÚt is elérhető lesz. Ha valaki csak az aktuális forgalmi információkra vagy egy tömegközlekedési útvonalra kíváncsi, az a beépített Safari böngészőben továbbra is meg tudja nyitni a Google Térképét, bár annak használata így döcögősebbé vált.

Az Apple új térképe gyengeségei ellenére nem teljesen használhatatlan, inkább azért fogja irritálni a felhasználókat, mert már megszokták a korábbi, jobb szolgáltatást. Azt a két vállalat feszült helyzetét tekintve egyelőre nem tudni, hogy a Google Térkép elérhető lesz-e egyáltalán külön applikációként az iOS-re.

Otromba hibát talált az Apple, a Google vagy a Nokia mobilos térképén? Készítsen róla egy képernyőmentést, egészítse ki egy rövid leírással, és küldje el nekünk a [email protected] címre! Előre is köszönjük!