Már a Google is többet ér a Microsoftnál

Vágólapra másolva!
Az Apple után már a Google is képes volt maga mögé utasítani piaci értékét tekintve a Microsoftot. Szakértők szerint a rangsorban bekövetkezett változás a PC-k utáni korszak beköszöntét jelzi.
Vágólapra másolva!

2010-ig az amerikai technológiai cégek közül a Microsoft érte a legtöbbet, az év tavaszán azonban piaci értékét tekintve az Apple maga mögé utasította a vállalatot. Kedden a Windowst fejlesztő vállalat a harmadik helyre szorult vissza, miután a Google cég aktuális piaci értékének összege megelőzte a Microsoftét.

Tovább esik a Microsoft

Egy cég piaci értékét az általa kiadott részvények darabszámának és azok árfolyamának szorzatával állapítják meg. Ennek alapján a Google piaci értéke 249,13 milliárd dollár, a Microsofté pedig csak 247,23 milliárd dollár volt kedden.

A részvényárfolyamok változásának hatására a Google a harmadik legtöbbet érő amerikai vállalattá vált, amelyet csak a 618,12 milliárd dollárt érő Apple, illetve az árfolyamok alapján 423,74 milliárd dollár értékű Exxon Mobil olajtársaság előz meg. A legtöbbet érő tíz amerikai cég közül az Apple, a Microsoft és a Google mellett csak az IBM cég van jelen.

A PC utáni korszakot jelzi az új rangsor

A Bloomberg amerikai üzleti lap szerint a rangsor változása azt jelzi, hogy a befektetők nagyobb potenciált látnak az internetalapú szolgáltatásokban a hagyományos szoftvereknél.

Bár a Microsoft is kínál felhőalapú szolgáltatásokat, a cég mobil operációs rendszere még nem terjedt el, a táblagépekre is szánt Windows 8 pedig csak a hónap végén fog megjelenni. Noha a cég bevételei még magasabbak a Google-énál, ezek többsége olyan hagyományos szoftverekből származik, mint a Windows vagy az Office.

Ezzel szemben az Apple és a Google a mobil eszközök szegmensének vezető szereplői lettek, az okostelefonok és táblagépek döntő többségén ennek a két cégnek a szoftverei és szolgáltatásai működnek.