Tesztelte a Windows 8-at a Microsoft alapítója

Vágólapra másolva!
Hosszú kritikát írt blogjára Paul Allen, a Microsoft társalapítója. A cég ügyeivel több mint harminc éve nem foglalkozó üzletembernek tetszett a rendszer, ám az új felület többször megzavarta.
Vágólapra másolva!

"Összességében élveztem a Windows 8 használatát. Ám több olyan újdonságot hoz a Windows, különösen a két üzemmódra képes rendszer tabletes nézete, amelyek fejtörést okoztak. Különösen úgy, hogy a hagyományos felhasználói felületet szoktam meg" - írja blogjában Paul Allen, a Microsoft társalapítója.

A befektetőként és emberbarátként elhíresült Allen ritkán ír az általa alapított cég termékeiről, és jellemzően a sajtó sem szokta megkérdezni a véleményét. A blogbejegyzés tanulsága szerint azonban az egykori alapító teljesen naprakész informatikából. Olyan apró kritikákat fogalmaz meg az október 26-án megjelenő új rendszerről, amelyeket csak a legrészletesebb tesztelők vesznek észre.

Forrás: Microsoft
A Start menü visszaállítását Allen is leírta

Zavarónak tartja például, hogy a tablet és asztali verzióban is elérhető szoftverek - ilyen például az Internet Explorer böngésző - között könnyen eltévedhet a felhasználó. Az új rendszer legfeltűnőbb változását, a Start menü hiányát Allen is felemlegeti. Egy ingyenes kiegészítőt is ajánl azoknak, akik a régi megoldással szeretnének programokat indítani.

Paul Allen 1982-ben kezdett eltávolodni a Microsofttól, amikor a mindennapi munkáját egészségügyi okokból szüneteltetnie kellett. A cég ekkor már dolgozott azon a programon, amelyből később a DOS felett futó Windows nevű grafikus felület, majd pedig a cég saját operációs rendszere lett.