Elkészült az első NASA-kávéfőző

Kávé, kávéscsésze, Coffee Blossom
Vágólapra másolva!
Csúcstechnológiai cégektől megszökött mérnökök építik a világ legprofibb kávégépét. A Blossom Coffee nevű főzőgép wifivel és webkamerával is rendelkezik.
Vágólapra másolva!

Tizenegyezer dollárt, azaz majdnem két és félmillió forintot kell kifizetnie annak, akik a világ legdrágább, csúcstechnológiás kávéfőzőjét akarják megvenni. Az eszközt korábban az Apple-nél és a NASA-nál dolgozó mérnökök készítik és élethosszig tartó jótállást ígérnek a vásárlónak az eszközre.

Forrás: Coffee Blossom
Működő prototípus már van, de nem túl fotogén

"A kávéból indultunk ki és köréépítettük a dizájnt" - mondta Jeremy Kempel, aki korábban az iPad tervezésében is részt vett a Digital Trends magazinnak. A tervezés közben a csapat nem fogta vissza magát. A kávéfőzőn található egy 1,3 megapixeles webkamera, aminek egyetlen feladata, hogy a kávék csomagolásán található QR kódokat leolvassa. A kávépörkölők ezekkel a kódokkal recepteket adhatnak át a főzőberendezésnek. Ha a doboz megfelelően fel van címkézve, akkor a Blossom One Limited nevű masina az adott kávébabból kihozható legjobb kávét főzi le.

Forrás: Coffee Blossom
Csiszolt acéllap és gömbcsap helyett krómozott alkatrészek és faborítás várható

A kamerához természetesen internetes kapcsolat is jár, hogy a készülék le tudja tölteni a kávérecepteket. A Blossom One Limited B, G és N hálózatokra is tud csatlakozni, épp csak a mobilnet hiányzik belőle.

A kávéfőző több fűtőmodullal rendelkezik, külön helyen történik a víz forralása és a kávé főzése. A rendszer halk pumpákat és ügyesen elhelyezett, a gravitáció erejét kihasználó töltőszerkezetet egyaránt tartalmaz. A kávézókban egyszerűen rá lehet kötni a vízvezetékre, de kézzel is után lehet tölteni a rendszert. A különösen finnyás kávérajongóknak pedig kézi dugattyút is szereltek a gépre, hogy úgy szabályozhassák az ital elkészítését.

Forrás: Coffee Blossom
Luxus külsőt kap majd, ha egyszer elkészül

A Blossom One Limitedből egyelőre csak prototípusok készültek, amelyek a készítők által ígért nemes anyagok helyett itt-ott felcsiszolt rozsdamentes acélból készültek. A kávé kiömlőcsövét pedig egy kerti gömbcsap helyettesíti még a sajtófotókon is. Ha egyszer elkészül a kávéfőző, akkor borításként a konyhabútorhoz passzoló fát lehet majd hozzá kérni. A gépeket a cég egyik munkatársa fogja kiszállítani a megrendelőkhöz, és oktatást is tart a készülék használatához: 2,5 millió forintért ennyi igazán jár.