Órába zsúfolja okostelefonunkat a Google

Vágólapra másolva!
A keresőcég okostelefonos funkciókkal rendelkező karórát szabadalmaztat: a kütyün nem csak a beérkező leveleket lehetne elolvasni, a valóság kiterjesztésében is segíthet.
Vágólapra másolva!

A Google kedden nyújtott be szabadalmi kérvényt a megfelelő amerikai hivatalhoz egy általa fejlesztett intelligens karóra alapjait képező technológiákra - számolt be a Techhive.com hírportál.

A valóságot is kiterjeszti

A szabadalmi kérvényben szereplő leírás szerint a keresőcég órája egy kompakt méretű mobilprocesszor szolgálja ki, és vezeték nélküli kapcsolaton tud kommunikálni a zsebben, vagy táskában lévő okostelefonnal. Ezen keresztül a karóra automatikusan tájékoztatni tudja használóját, ha üzenete érkezett, de akár a friss híreket is megjelenítheti képernyőjén.

Forrás: Google

A kérvényben lévő ábra szerint a digitális kamerával is felszerelt karóra számlapját védő üveg kihajtható, és egy áttetsző miniképernyőt is tartalmaz, amely az óra kamerája által vizsgált tárgyak mellett képes kirajzolni hasznos információkat. Az illusztrációban például az látható, hogy a kihajtható kijelzőn a bolt polcain lévő élelmiszerekről lehet alapvető információkat olvasni kiterjesztett valóság technológia segítségével. A Google nemrég Project Glass néven intelligens szemüveget is bemutatott: a lencséjén monitorhoz hasonlóan információkat megjeleníteni képes, videorögzítésre is alkalmas okkuláré jövőre kerül a boltokba, de nagyon drága lesz.

A korábbi intelligens órák nem váltak be

Nem a Google az első cég, amely intelligens karórával próbálkozik, a japán Seiko már hat évvel korábban bemutatott a telefonnal Bluetoothon kommunikálni, rövid üzenetek megjelenítésére alkalmas karórát. Kilenc évvel ezelőtt a Microsoft olyan karórákat dobott piacra SPOT néven az Egyesült Államokban, amelyek rádiófrekvencián kereszül érkező egyszerűbb információkat, például híreket, időjárási előrejelzéseket, vagy részvényárfolyamokat tudtak megjeleníteni. A csak az Egyesült Államokban használható órák sosem váltak sikeressé, 2008-ban gyártásukat is leállították.