Reklámoznia kell pervesztését az Apple-nek

Vágólapra másolva!
A brit bíróság szerint a Samsung Galaxy Tab táblagépek nem hasonlítanak annyira az Apple iPadjére, hogy azok koppintásának minősüljenek. Az amerikai cégnek reklámokban is nyilvánosságra kell hoznia. 
Vágólapra másolva!

A BBC brit közszolgálati médium beszámolója szerint a két gyártó között zajló szabadalomsértési perben illetékes fellebbviteli bíróság is kimondta, hogy a Samsung nem másolta le az iPad táblagépet. Az Apple a korábbi, számára kedvezőtlen ítéletet a felsőbb fokú bíróság megváltoztatja, de erre nem került sor. Bár a másodfokú bíróság a Samsung számára kedvezően döntött, az ítélet tartalmaz egy kissé kínos részletet is: a bíró szerint a Galaxy Tab táblagépekből hiányzik az a hihetetlen egyszerűség, ami az Apple iPadjét "cool" eszközzé teszi.

Az ítélet ráadásul arra is kötelezi az Apple-t, hogy hirdetésekben is publikálja azt, hogy tévesen vádolta meg riválisát termékeinek lekoppintásával, mivel ezzel a Samsung rosszhírét keltette a potenciális vásárlók körében. A Samsung szóvivője a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy örvendetesnek tartja a bíróság döntését, mivel a cégnek továbbra is az az álláspontja, hogy nem az Apple volt az első olyan cég, aki egy szögletes vonalakkal rendelkező táblagépet tervezett, az iPadhez hasonló formatervezési megoldások sem teljesen egyediek.

Forrás: Samsung

Az Apple-nek még lehetősége van további fellebbezésre a Brit Legfelsőbb Bíróságnál, de a cég még nem nyilatkozott arról, hogy készül-e erre. Ha elfogadja az ítéletet, az az Európai Unió összes tagországában érvényessé válik. A két vállalat számos országban szabadalmi perben áll egymással, az Egyesült Államokban legutóbb - elsőfokon - az Apple számára kedvező ítéletet hozott a bíróság, amelyben egymilliárd dolláros, azaz több mint kétszázmilliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezték a Samsungot.