Letartóztatták a Facebook alapítóját perelő vállalkozót

Vágólapra másolva!
Paul Cegliát az amerikai hatóságok a Facebook tulajdonlásáért indított pere nyomán vették őrizetbe, és csalással vádolják.
Vágólapra másolva!

Az amerikai üzletembert a New York államban lévő Wellsville-ben lévő otthonában vették őrizetbe szombaton. Ceglia még 2010-ben perelte be a Facebook cég alapítóját, akitől egy 2003-ban kötött szerződésre hivatkozva követelte Mark Zuckerbergen a Facebook cég tulajdonának felét - adta hírül az Ars Technica amerikai technológiai hírportál.

Az egyébként pellettüzelési iparban érdekelt Ceglia 2003-ban egy utcákat tartalmazó adatbázis leprogramozásának elvégzésére szerződött le Zuckerberggel, állítása szerint azonban ennek keretében ezer dollárt be is fektetett a leendő Facebookba, amely az azóta dollármilliárdokat érő vállalkozás társtulajdonosává teszi.

Az amerikai hatóságok azonban megállapították, hogy a Ceglia által bizonyítékként felhozott szerződés egyik oldalát kicserélték, az igaza alátámasztásra publikált, régi e-maileket tartalmazó fájlokat pedig a szakértők szerint több helyen módosították - derült ki az adattárolók fájlrendszerének, és a dokumentumok metaadatainak vizsgálatai nyomán. Az Ars Technica szerint a kétrendbeli csalásért Paul Cegliát egyenként akár húsz-húsz év letöltendő börtönre is ítélhetik.