Telefonon vadászná a választókat Rogán

Vágólapra másolva!
Rogán Antal szerint a kormánynak kiemelten kell kezelnie, hogy az emberek okostelefonon keresztül is el tudják intézni mindennapi ügyeiket - hangzott el a T-Systems budapesti konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Rogán Antal, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának elnöke a T-Systems budapesti szimpóziumán két, szerinte fontos adatra hívta fel a figyelmet: 2009-2011 között 2,8-ról 4,2 millióra nőtt az itthoni internetelőfizetések száma, ezzel párhuzamosan a háztartások mobiltelefon költségei 9183 forintról 7598-ra estek vissza. Rogán szerint a legfigyelemreméltóbban kirajzolódó trend az okostelefonok térnyerése, a politikus szerint a kormánynak is nagy figyelmet kell ennek szentelnie: "a jövő választójához az okostelefonján keresztül vezet az út" - mondta Rogán.

Az informatikai bizottság elnöke azt is elmondta, hogy a kormány négy fő irányba szeretne fejleszteni az infokommunikáció területén: e-közigazgatás, e-gazdaság, digitális írástudás és a szélessávú infrastruktúra kiépítése. Rogán szerint a cél, hogy minél többen regisztráljanak az Ügyfélkapú nevű kormányzati ügyviteli rendszeren és minél több kis- és középvállalkozó használja az elektronikus adózási rendszereket. A politikus szerint Magyarországon minél több intelligens városra is szükség van.

A piacnak is meg kell tanulnia, mit adhat el a kormánynak

"Számos infokommunikációs stratégia volt már az elmúlt évtizedben, amelyekből elég szerényen valósultak meg a dolgok" - mondta Bódi Gábor, a Századvég Intézet infokommunikációs szakértője, aki a kormány infokummunikációs stratégiájáról beszélt a konferencián. A szakértő úgy véli, nem az a lényeg, ami a stratégiában áll, ugyanis a technológiai környezet változása úgy is egy irányba mutat: ez az irány pedig a digitális világ felé való elmozdulás.

Bódi szerint az elmúlt években az it-piac és a kormány egyenlőtlen helyzetben volt, a piacon sokkal nagyobb tudás koncentrálódott, ami kiszolgáltatottá tette a kormányt. Mára azonban kezd helyre állni a rend, és "csúnyán fogalmazva, a piacnak is meg kell tanulnia, hogy nem adhat el bármit a kormánynak" - véli a szakember. A Századvég szakértője elmondta, hogy aa piaci szereplőknek azt is figyelembe kell venniük, hogy kormányzati oldalon jelentős költségcsökkentést hajtottak végre az IKT-s területeken, így 2010 óta 23-24 milliárd forintra esett vissza az ágazatra fordított éves kormányzati költségvetés, ami durván harminc százalékos apadás a két évvel ezelőtti állapothoz képest.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.