Búcsút int az asztali PC-knek az Intel

Vágólapra másolva!
A chipgyártó elkövetkező három évben fokozatosan megszünteti asztali számítógépekbe szánt alaplapjaival foglalkozó részlegét. Az üzletág erőforrásait a laptopokkal, táblagépekkel és okostelefonokkal foglalkozó részlegek veszik át.
Vágólapra másolva!

A lapkagyártó a héten hivatalosan is bejelentette, hogy asztali számítógépekben használatos alaplapokat fejlesző üzletágát a következő három év folyamán fokozatosan leépíti. Erre azért van szükség, mert az ilyen hardverek iránt egyre kisebb érdeklődés mutatkozik. A számítógép alapvető alkatrészeit tartalmazó, és többek közt a processzort, memóriát és bővítőkártyákat fogadó főegységét a legnagyobb darabszámban már nem a hagyományos, asztali használatra szánt kivitelben vásárolják.

Manapság már a mini kivitelű, illetve a noteszgépekben, táblagépekben használatos modellek népszerűek. Bár az Intel maga leáll az asztali gépes alaplapok gyártásával, más cégek, például az Asus, a Gigabyte és az MSI és más gyártók továbbra is készíteni fognak új alaplapokat. Az Intel azt is közölte, hogy továbbra sem akarja elhanyagolni az asztali PC-k piacát, csupán saját maga hagy fel az alaplapok előállításával. A társaság az asztali gépekbe szerelhető lapkák fejlesztését sem tervezi leállítani.

Az Intel hivatalosan kommentálta azokat a pletykákat is, melyek szerint az alaplapba forrasztott, tehát nem cserélhető processzorokat tervezne piacra dobni: a cég szerint a belátható jövőn belül erre nem kerül sor.