A rejtélyes villanások forrásánál jártunk

Vágólapra másolva!
A kedden a főváros jelentős részéről észlelhető rejtélyes fényt kibocsátó újpalotai Veiki Villamosenergiaipari Kutató Intézetben az [origo]-nak megmutatták, mire képes a kétszázhúsz kilovoltos áram. A közeli utcában megkérdezett lakóktól azt is megtudtuk, hogy sokan közülük már megszokták az intenzív fényeket és hanghatásokat, másokat viszont kifejezetten idegesítenek az elektromos vizsgálatok szükségszerű velejárói.
Vágólapra másolva!

Az intézet munkatársai az [origo]-nak azt is megmutatták, hogy a felhős égbolt miatt Budapest területének jelentős részére visszatükröződött, de még egyes környező településekről is észlelt fényjelenséget milyen kísérlet idézte elő. Kedden egy olyan szigetelőláncot teszteltek, amelyet a nagyfeszültségű villamos távvezetékek tartóoszlopainak közelében szerelnek fel. Ennek az a feladata, hogy a fémoszlopoktól elszigetelje a távvezetéken átmenő áramot. Ottjártunkkor is hasonló kísérletek folytak az intézetben, így lehetőségünk volt lefilmezni a velük járó látványos fény- és hanghatásokat.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=74UloZypZrkJz4mQ

Nézze meg videónkon, mekkora ívet húz a kétszázhúsz kilovoltos áram!

Videónkból azt is megtudhatja, hogy a vizsgálatokhoz használt berendezés nem Tesla-tekercs (amint az tévesen elterjedt a jelenség után), és a hatótávolsága nagyon kicsi. Hiába generálnak ugyanis magasfeszültséget, mögötte nem áll nagy teljesítmény, továbbá a kísérletek rövid ideig zajlanak, ezért nem jelentenek veszélyt a helyben dolgozókra és a közelben lakókra. Ugyanakkor a környéken élők az [origo]-nak vegyes tapasztalatokról számoltak be: volt, aki arra panaszkodott, hogy a kisbabája gyakran felébred a durranásoktól. Volt, aki szerint napjában többször is idegesítő dörrenések hallhatók a Veikiből, egy másik ott élő szerint azonban a panelházak közelében egy sor más zajforrás is van, így ezek a hangok már fel sem tűnnek.