Víz és fekália védi majd a Mars-misszió tagjait

Vágólapra másolva!
A kozmikus sugárzás lesz a 2018-as marsi misszióra elinduló űrhajósokra leső legnagyobb veszély. Az űrhajójuk védőpajzsát ételből, vízkészletekből és dehidratált ürülékből fogják kialakítani.
Vágólapra másolva!

Az űrben minden egyes felesleges grammnyi tömeg számít. A Marsot megcélzó privát űrvállalkozás, amelyet az első űrturista, Dennis Tito indított, ezért ott spórol, ahol tud. A 2018-ban indítandó Mars-misszió sugárzásvédő rétege például ürülékből, vízből és ételből áll majd - adta hírül a New Scientist folyóirat.

Másfél évig kell az űrhajóban élni

Hogy a kamra és a derítő mégse keveredjen, az Inspiration Mars Foundation tudósai zsákolós módszert dolgoztak ki. A speciális tárolózsacskók az ozmózis jelenségét felhasználva tisztítanák meg a vizeletet. A dehidratált széklet is zsákokba kerül, és azt is az űrhajó sugárzásvédő pajzsának megerősítésére használják majd.

A programot elindító Dennis Tito maga is járt az űrben turistaként Forrás: AFP/Alexander Nemenov



A Mars-misszióra magukkal vitt élelmiszert is a falak mentén fogja tárolni a több mint ötszáz napos küldetést végrehajtó emberpár. Az étel remekül szigetel, attól pedig nem kell félni, hogy radioaktívvá válik.

Nem lesz bizalomgerjesztő

A folyadékalapú sugárzásvédelem azért nagyon hatékony, mert adott térfogatnyi anyagban több atom van, mint például a fém esetében. Az viszont gond a polietilén zsákokban tárolt, ozmózis útján tisztuló ürülékkel, hogy a tisztulás nem elég gyors. Az űrsikló utolsó, 2011-es repülése során végeztek kísérletet hasonló rendszerrel, annak alapján a mikrogravitációban feleannyira hatékony, mint földi körülmények között. Emellett a vízfalat vonzóvá kell tenni az űrhajósok előtt, és a szagok problémáját is meg kell oldani a 2018-as startig.

A kisebb energiájú kozmikus sugárzás ellen elegendő lehet a Water Walls-rendszer, valamint az űrjármű alumíniumfala. A napviharok során keletkező részecskék ellen azonban komolyabb falra van szükség. "Három méternyi beton sem lenne elég, hogy megvédje az asztronautákat" - mondta Ruth Bamford, a brit Rutherford Appleton Laboratórium munkatársa. A tervek szerint az űrhajó felbocsátásához használt utolsó rakétafokozatot nem választják le az űrhajóról, és nagy részecskesugárzás esetén azt fordítják a nap felé a kitörések időtartama alatt.