Napfényre gyógyul a jövő betonja

Vágólapra másolva!
Kisebb repedések feltöltésére és lezárására alkalmas polimerrel vonhatják be a jövő épületeit.  Egy újfajta technológiával készülő beton repedései napfény hatására begyógyulnak.
Vágólapra másolva!

Akár a legkisebb repedés is komoly gondot okozhat egy betonszerkezetben, ha nem javítják ki időben. Az időjárási viszontagságok, befolyó víz, esetleg fagy sokat ronthat a helyzeten, megbontva a szerkezeti egységet, instabillá téve azt. Egy híd vagy épület esetében gyakran problémát okozott az ilyen repedések felkutatása és javítása, ezért kutatók már hosszú ideje foglalkoznak azzal, hogy önjavító szerkezeteket fejlesszenek ki. Az eddigi kísérletek leginkább egy olyan beton kifejlesztésére koncentráltak, amely öngyógyító tulajdonságokkal rendelkezik, ám ezek máig nem voltak sikeresek.

A dél-koreai Yonsei Egyetem kutatócsoportja más irányból közelítette meg a problémát, olyan felületkezelő anyag kifejlesztésével, amely képes a repedések eltömítésére és megszilárdulva azok kijavítására is. A kutatók által fejlesztett anyag folyékony polymerrel töltött mikrokapszulákat tartalmaz, amely a felület megsérülésekor kifolyik, egyenesen a repedésbe. A kapszulák tartalma napfény hatására megszilárdul, hatékonyan tömítve és kijavítva a kisebb felületi sérüléseket. A polimer néhány óra alatt teljesen megköt és az összehasonlító tesztek szerint az ilyen anyaggal kezelt beton sokkal jobban ellenáll a sós víznek és egyéb káros anyagoknak. Az eddigi kutatási eredmények szerint az anyag egy évig egészen biztosan megoldja a problémát, hosszabb ideig tartó tesztre egyelőre nem volt lehetőség.

Forrás: deluzions.net



A dél-koreai kutatók megoldása nem egyedi, sokan próbálkoztak már különböző megszilárduló polymert tartalmazó felületkezelő anyagokkal, ám azok használata általában drágának és nehézkesnek bizonyult. A hasonló megszilárduló polimerek esetében a legnagyobb gondot a folyamatot beindító katalizátor biztosítása jelentette, amit általában egy másik anyag hozzákeverésével oldották tovább bonyolítva és drágítva a folyamatot. A Yonsei Egyetem kutatóinak azonban sikerült egy olyan környezetbarát fagyálló anyagot találni, amely napfény hatására szilárdul, így egyszerűsítve és olcsóbbá téve a hibák javítását. Amennyiben sikerül engedélyeztetni és sorozatgyártani, a felületkezelő anyag jelentősen csökkentheti az épületfenntartók költségeit, milliárdokat spórolva meg például a hidakat és felüljárókat karbantartó cégeknek.