Szendvicskészítő gép lustáknak

Vágólapra másolva!
A tökéletes reggeli szendvics elkészítését ígéri egy új amerikai kütyü. Az eszköz tükörtojást süt, kenyeret pirít, sajtot olvaszt úgy, hogy minden egyszerre legyen kész.
Vágólapra másolva!

Egy eszközbe zsúfolta bele a Hamilton Beach nevű konyhai gépeket gyártó cég a tökéletes reggeli előállításához szükséges összetevőket. A szendvicskészítő egyik része a kenyeret pirítja, a másik a tojást süti a szendvicshez, a harmadik rekeszben pedig szalonna pirul. Az eszköz rekeszei ráadásul összenyithatóak, így a szendvicset egyben lehet kivenni a folyamat végén.



A Hamilton konyhagépével kapcsolatban egyetlen komoly kérdés merül fel. Valóban képesek voltak-e olyan tapadásgátló bevonatot készíteni, amelyre nem ég rá a tükörtojás. Az amerikai szendvics lényegi részét képező tükörtojás ugyanis úgy kerül a zsemlék közé, hogy kihajtják alól a fémlapot, ami addig a tojást sütötte.

A szendvicssütőt forgalmazó áruház egyedül arra figyelmezteti a vásárlót, hogy a szalonnát vagy a húst elő kell készíteni. Ha azonban az ember beéri gépsonkával, akkor ezzel sem kell foglalkozni. A konyhai gép a lusták tökéletes kiszolgálásáról szól: részei mosogatógépben moshatók. Az eszközt egyelőre csak az Egyesült Államokban forgalmazzák, ott harminc dollárért lehet megvásárolni.