Sasként csap le a robotrepülő

Vágólapra másolva!
A ragadozó madarak mozgását mímeli a legújabb amerikai fejlesztésű robotrepülő, amely a levegőből képes megragadni bármilyen tárgyat.
Vágólapra másolva!

Konkurenciát épített a ragadozómadaraknak egy amerikai kutatócsapat. A négyrotoros robotdrónra szerelt kar és a gépet mozgató program képes úgy lecsapni tárgyakra és elragani azokat, ahogy a halászsasok is vadásznak. A mozdulatot villámgyorsan hajtja végre a robotrepülő, másodpercenként két métert megtéve.

A Pennsylvaniai Egyetem robotikus kutatói által létrehozott repülő eszköz nem csak játék. A tudósok szerint hasznos előtanulmány jövőbeli kutató és mentő feladatokat ellátó autonóm robotrepülőkhöz. A viszonylag nagy tárgy felkapásához nem kell különösebben nagy robotrepülő: a mozgatható karral felszerelt drón tömege kevesebb mint hétszáz gramm. A manőver úgy van kidolgozva, hogy elég gyors legyen és spóroljon az eszköz akkumulátoraival is. Ahelyett, hogy a motorokat járatnák csúcsra, a magasról lecsapó gép lendületét használják fel az akcióhoz.




A mostani rendeszerhez több módosításon át jutottak el a kutatók. Kezdteben egy kétujjas, egyszerűbb karral próbálkoztak, ám az nem volt elég üzembiztos. A jövőbeli fejlesztések útja is nyitott, azon gondolkodnak például, hogy kamerával lehetne felszerelni a robotrepülőt, ami így a saját mérésenek segítségével pontosíthatná a kapott parancsokat.

A halászsast utánozó drónt a Pennsylvaniai Egyetem GRASP kutatócsoportja készítette, akik már számos drónos kísérleten vannak túl. Korábban ők készítették el a rajban közlekedő és feladatokat megoldó mikrokoptereket, amelyekről az [origo] is tudósított.