Startupverseny lesz az Akváriumban

Vágólapra másolva!
A Budapest Bank Startupversenyre április 18-áig jelentkezhetnek megvalósítandó projektjeikkel cégek és ötletemberek. A májusi döntőbe az előzsűri által kiválasztott hat projekt kerül.
Vágólapra másolva!

A BarCamp Budapest Konferencia részeként negyedszer rendezik meg a Budapest Bank Startupversenyt. Az idén könnyítésként a megvalósítandó ötletekkel pályázóknak nem kell komplett üzleti tervet benyújtaniuk, csak a leendő vállalkozás részleteit vizsgáló űrlapot kitölteniük a verseny honlapján.

Az elődöntőbe április 18-éig lehet eljuttatni az ötleteket, amelyek közül egy előzsűri fogja kiválasztani a legjobb hat projektet. Ezek kiötlői május 2-án, egy-egy tíz perces prezentációban, angol nyelven mutathatják be startupjaikat a nemzetközi zsűrinek az Akvárium Klubban megrendezésre kerülő döntőn.

A zsűri elnöke az idén Gil Penchina, a világ egyik legismertebb startup kockázati befektetője lesz. Penchina korábban az eBay aukciósház alelnöke, a kereskedelmi célú wikioldalakat szolgáltató Wikia elnöke volt, emellett a LinkedIn, Yelp, és PayPal vállalatoknál is megfordult, évente pedig közel félmillió dollárt fektet induló vállalkozásokba. A zsűri másik külföldi tagja a bécsi Pioneer Festival gazdája, Tim Röhrich. A magyar elbírálók egyike Szigeti Károly, a Centrál Fund Zrt. befektetési igazgatója, Fehér Gyula, a Ustream munkatársa, és Szőke Márton befektető.