Kutyák is videózhatnak a Sony kamerájával

Vágólapra másolva!
Olyan rögzítőhámot dobott piacra a Sony, amelynek segítségével a cég apró akciókameráját bármilyen kutyára fel lehet rögzíteni.
Vágólapra másolva!

A viselhető kamerák divatjának újabb hullámát szeretné elindítani a Sony, az állatokra is kiterjesztve felhasználói körét. A japán vállalat tavaly jelentette meg a piacon Action Cam nevű, strapabíró kameráját, ami leginkább az itthon is ismert GoPróra hasonlít.Az extrém körülmények között való használatra tervezett, emberi ruházatra vagy sporteszközre rögzíthető kamera most újabb felhasználási területet kapott háziállatok körében.

Animals close-up with a wide-angle lens Sony


A cég jövő héten kezdi el forgalmazni azt a hámot, amelynek segítségével a kutyatulajdonsok kedvenceikre is ráadhatják a kamerát. A terméket egyelőre a 15 kilogrammnál nehezebb, és legalább 50-80-as mellkasbőségű állatokra lehet feladni. A hám egyelőre kizárólag Japánban vásárolható meg, átszámolva körülbelül tizenháromezer forint lenne az ára, bár a nemzetközi forgalmazásról még nem esett szó.

Az állatokra szerelhető kamerákat eddig leginkább tudományos projektekhez használták, a georgiai egyetem és a National Geographic házimacskákkal végzett kutatásából kiderült, hogy a cicák gyakorlatilag hobbiból milliárdnyi gyilkosságot követnek el évente. A Sony termékével azoban valószínűleg nem horrort, hanem inkább aranyos állatos videókat forgathatnak a vásárlók.