A legolcsóbb repülőjegyeket kínálja a győztes startup

Vágólapra másolva!
A világ legkülönzőbb helyeire olcsó repülőjegyeket kínáló online szolgáltatás, és gigászi adatbázisok kezelését gyorsító vállalkozás végzett a Barcamp konferencia startupversenyének élmezőnyében. A harmadik helyet a geocaching utódjául szánt szolgáltatását kiötlő magyar vállalkozás szerezte meg.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délután hirdették ki a Barcamp konferencia részeként megrendezett Budapest Bank Startupversenyt, amelyen az idén utazással kapcsolatos szolgáltatásokban gondolkodó vállalkozások domináltak, de egy szerverparkokba szánt célszoftver is könnyen válhat a jövő magyar it-sikertörténetévé.

Akinek mindegy, hova utazhat

A fapados repülőtársaságok korában az utazgatáshoz már nem kell milliomosnak lenni. Kitartásra azonban még szükség van a verseny első helyezését elnyerő Drungli nevű utazós startup alapítói szerint, mert a legtöbb repjegykereső oldal végtelenül megnehezíti az utazól dolgát. A webes szolgáltatás azt kínálja, hogy 12 másodperc alatt talál bármelyik célállomásról induló olcsó repülőjegyeket.

Forrás: [origo]
Mindegy, hova mehet, csak olcsó legyen? Akkor önnek való a Drungli

A Drungli nem azoknak szól, akik a fejükbe vették, hogy a nyári szabadságuk alatt Párizsba szeretnének utazni. A kalandozni indulókat akarja megszólítani, akik időnként ránéznek a repülőjegykereső oldalakra, és ha látnak egy jónak tűnő célt, amit olcsón el lehet érni, akkor befizetnek az útra, bármi is legyen az úticél. Akár Budapestről is elérhető az ilyen fajta utazás a Drungli adatai szerint csak Budapestről 58 különböző városba lehet eljutni a három legolcsóbb légitársaság gépet használva.

Adatbázisszoftver lehet a titkos magyar ir-fegyver

A bemutatkozó startupok közül az otthoni felhasználók számára legkevésbé hasznos fejlesztés tűnt a legesélyesebbnek a sikerre. A második helyet megszerző, Prise nevű csapat a Teradata nevű, adattárházakban használatos adatbáziscég termékeihez fejleszt tuningoló szoftvereket. A Prise szoftvereivel kisebb tárhelyre lehet ugyanazt az adatot eltárolni, gyorsabban tudnak hozzáférni a gigantikus adatbázisgépek, és csökken a processzorok terheltsége.

A Prise nem lesz a következő Prezi, mert a legtöbb netező nem tudja kipróbálni, nem fognak róla beszélgetni a konferenciákon. Ennek ellenére a cég hazánk egyik nagy informatikai sikere lehet a jövőben, hiszen háttérfeladatokra szánt fejlesztése sokat segíthet az online óriásoknak is.

Városfelfedezés kamerával

A gyerekek által játszott hideg-meleg játékra épített programot a verseny harmadik helyéz megszerző, Sighter nevű startup. Az egyelőre csak iPhone-ra kiadott szoftverben érdekes helyeket kell megtalálni a városban. A cél lehet egy kevéssé ismert szobor, egy furcsa vízköpő vagy egy különösen jól sikerült falfestmény is. A célokhoz a játékos nem kap gps-koordinátákat, nem kap térképes segítséget, csak egy nyíl mutatja, hogy körülbelül merre kell mennie és mennyire távol van a cél. Ha elég közel kerül a lefotózandó tárgyhoz a játékos, akkor már a hideg és meleg visszajelzések alapján is tájékozódhat.

Forrás: [origo]

Amikor egy valós tárgyat kell megtalálni a kamerás telefonnal


A program hasonló az évtizedek óta létező geocachinghez, ám a Sighterhez nincs szükség elrejtett dobozokra vagy leolvasható kódokra. Az alapítók szerint a fotós megoldás miatt városi körülmények között jobb játék a geocachingnél, és könnyen segíthet érdekes látnivalókat és jó kávézókat keresni az utazóknak.