Vágólapra másolva!
A Photoshop és az Adobe többi professzionális szerkesztőszoftvere a jövőben kizárólag online előfizetéses rendszerben lesz elérhető, dobozos verzió ezekből nem készül. A stratégiai váltás révén a drága szoftverek elérhetőbbé válhatnak az átlagembereknek, és vélhetőek kalózmásolataik is vissza fognak szorulni.
Vágólapra másolva!

Az Adobe hétfőn jelentette be, hogy az eddig Creative Suite nevű szoftvercsomagja keretében kínált multimédiás szoftvereit, többek közt a Photoshop képszerkesztőt, az Illustrator kiadványszerkesztőt és a Premiere videovágó alkalmazást a jövőben nem fogja lemezen megvásárolható, dobozos szoftverként árulni. Bár a professzionális felhasználásra szánt vizuális szerkesztőprogramok mindegyikét tartalmazó Creative Suite szoftvercsomag a korábban megjelent verziókkal még elérhető marad, ám a jövőben megjelenő kiadásaik már a Creative Cloud nevű internetes szolgáltatás keretében lesznek előfizethetők.

Az ingyenes és fizetős szolgáltatásokat kínáló Creative Cloudot tavaly indította el az Adobe, azóta több mint félmillió előfizetője, és mintegy kétmillió felhasználója lett. Eddig azonban ezzel párhuzamosan hagyományos verzióban is elérhetők voltak a szoftverek, júniustól azonban kizárólag az online előfizetéses rendszer áll az ügyfelek rendelkezésére.

Nem egyszer kell nagy összeget fizetni

Az Adobe bejelentése szerint a Creative Suite-ban lévő összes szoftverre induláskor 29 dolláros, vagyis hétezer forintos havidíjért lehet majd előfizetni. Az akciós időszak lejártát követően a havidíj 50 dollár, vagyis nagyjából tizenegyezer forint. Az egyes alkalmazásokra, például a Photoshopra már 20 dollárért, vagyis havi négy-ötezer forintos havidíjért férhetnek hozzá a felhasználók.

Ez azért jelent nagy váltást, mert az Adobe professzionális felhasználóknak szánt alkalmazásai tipikusan legalább száz-kétszázezer forintba kerülnek hagyományos, dobozos kiadásban.