Amerikai szuperfegyverek terveit lopták el hackerek

Vágólapra másolva!
Kínai hackerek fértek hozzá a legérzékenyebb és legfejlettebb technikát képviselő amerikai fegyverrendszerek terveihez. A szakértők szerint az adatlopás, akár két és fél évtizednyi kutatást és hatalmas kiadásokat megspórolva, felgyorsíthatja a kínai haditechnika fejlesztését. A kibernetikai kémkedés egy jövőbeni  esetén csökkenti az amerikai haditechnikai fölényt.
Vágólapra másolva!

A több mint kéttucatnyi fegyverrendszer között, amelyek terveihez a kínaiak hozzáfértek, vannak olyanok, amelyek kulcsfontosságúak az amerikai rakétavédelem, légierő és haditengerészet fejlesztése szempontjából.

A jelentést elkészítő Védelmi Tudományos Tanács, a Pentagon tanácsadó testülete ugyanakkor nem vádolta meg a kínaiakat azzal, hogy el is lopták volna a tervrajzokat. A lap rámutatott, hogy a számítógépes adatlopás fontos témája lesz Barack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök június 7-én és 8-án megtartandó kaliforniai csúcstalálkozójának.