Ma új lelket kaphat az iPhone

ios, iphone, iphone 5
Vágólapra másolva!
Este hétkor fejlesztői konferenciájának megnyitóján mutatja be az újdonságait az Apple. Új iPhone-t nem érdemes várni a cégtől, a teljesen átszabott iOS mobilszoftverről azonban hétfőn jó eséllyel fellebben a fátyol.
Vágólapra másolva!

Noha az iPhone két korai verziója, a 3GS és a 4 is az Apple WWDC nevű, egész héten zajló fejlesztői konferenciájának megnyitóján debütált, a hétfő esti eseményen nem valószínű, hogy bármilyen új mobil eszközzel rukkolna elő a cég, ezeket ugyanis mostanában külön esemény keretében, ősszel szokta bemutatni.

Az este hétkor kezdődő megnyitón várhatóan új Mac számítógépeket mutat be a cég, és a legtöbb szakértő arra számít, hogy most fogja felfedni a fátylat az iPaden és iPhone-on futó iOS szoftverből.

Fekete-fehér lesz az új mobilszoftver

Az iOS 7-es verziójának kezelőfelületének kidolgozását márJony Ive, az Apple termékeinek formatervezője végezte, míg a korábbi verziók esetében ez egy másik szakértő, az Apple-től már távozott Scott Forstall reszortja volt.

Az iPhone 5 volt az utolsó dobás Fotó: Hajdú D. András - Origo

Az előzetes várakozások szerint Ive radikálisan szakít a korábbi verziókra jellemző, fizikailag is létező tárgyakat mintázó dizájnnal, és a Windows Phone-éhoz hasonlóan sík ikonokkal dolgozó, letisztultabb, fekete-fehér színvilágú menü kerül az új szoftverbe. A ráncfelvarrás ideje biztosan eljött, hiszen az iOS kinézete már hat éve nem változott nagymértékben.

A szaksajtó várakozásai szerint a cég be fogja jelenteni hétfőn a Siri nevű beszédfelismerő funkció tudásának bővülését - e sorok írásakor ez még nem tud magyarul - valamint az Apple sok kritikát kapott saját térképszolgáltatásának továbbfejlesztett verzióját is. Jó esély van arra is, hogy az Apple mobil eszközeiben is megjelenjen a számítógépek és más kütyük között való egyszerű, vezeték nélküli fájlküldést biztosító Airdrop funkció is.

Jön az Apple-rádió?

Világszerte egyre népszerűbbek a Spotifyhoz hasonló, internetes streamként elérhető zeneszolgáltatások, a várakozások szerint egy ilyen szolgáltatást az Apple is útjára fog indítani már meglévő iTunes zeneboltja mellett.

Új kiadások várhatóak a Macbook Air és Macbook Pro laptopokból, amelyek várhatóan vékonyabb, gyorsabb és hosszabb akkumulátoros üzemidejű típusok lesznek.