A fotó után videót is fogad az Instagram

Facebook bejelentés, videó funkció az Instagramban, Kevin Systrom
Vágólapra másolva!
Az egyszerűen megosztható, effektezhező fotók után a Facebook által felvásárolt képmegosztó szolgáltatására 15 másodperces minivideókat is fel lehet tölteni.
Vágólapra másolva!

A 2010-ben indított Instagram egy képmegosztó és egy közösségi oldal kombinációja, amelyet tavaly vásárolt fel a Facebook.

Csütörtök este a Facebook főhadiszállásán Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója bejelentette, hogy a felvásárlását követően megháromszorozták az egyelőre külön alkalmazásként elérhető Instagram fejlesztőinek számát.

Rövidfilmek 15 másodpercben

A feltöltött képeket a Facebookra vagy Twitterre is posztoló Instagramra mostantól nem csak jellegzetes effektekkel ellátott fotókat lehet feltölteni, hanem rövid videókat is.

A felvehető és megosztható felvételek hossza legfeljebb 15 másodperc lehet - derült ki
Kevin Systrom, a szájt vezetőjének bemutatójából. Hasonló szolgáltatást a Twitter által fejlesztett, tavaly ősszel indított Vine nevű szájt is kínál, oda azonban legfeljebb hat másodperces videót lehet feltölteni.

Kevin Systrom bejelenti, hogy már videót is lehet feltölteni az Instagramra Forrás: AFP/Getty Images/Justin Sullivan

A mozgóképes klipekhez tizenhárom új filmes effektet is fejlesztettek, amelyek nem azonosak a fotókra ráhúzható filterekkel. Systrom bemutatója alapján a szolgáltatás a Youtube-on már elérhetőhöz hasonló felhőalapú, automatikus képminőségjavító algoritmussal is bír. Ez többek közt a kamera rázkódását és a színeket is optimizálja.

A bemutatón az is elhangzott, hogy az új funkció Androidon és iOS-en egyszerre debütál, a feltöltött videókat pedig a weben is meg lehet nézni. A szájton jelenleg 16 milliárd fotót tárolnak, amelyekre a felhasználók napi 1 milliárd lájkot adnak.