Többé nem lesz undorító a billentyűzete

monitor, klaviatúra, tisztítható, mosható
Vágólapra másolva!
Csipszdarabkák bújnak meg a PC gombjai között, de néha a kóla is kiborul az asztalon? Az új, zuhany alatt elmosható billentyűzetet akár pörköltes kézzel is bátran nyomkodhatja.
Vágólapra másolva!

Kevés undorítóbb dolog van egy hosszabb ideje használt billentyűzetnél, amelynek gombjai mögül morzsák, eset szőrszálak köszönnek vissza, lenyomásuk pedig ragacsos érzés. A gombokat még egy asztali gép billentyűzetén sem egyszerű kitakarítani, egy laptop esetében pedig általában még nehezebb a feladat.

Leettük és le is öntöttük a mosható billentyűzetet

A legkényelmesebb megoldás új billentyűzetet venni, de valószínűleg senki sem annyira fóbiás, hogy havonta tegye ezt meg. Erre a problémára jelent megoldást a mosható billentyűzet: vízálló kivitelű beviteli eszközöket ugyan már évek óta gyártanak, a Logitech azonban most egy olyan modellel rukkolt elő, amelyet ugyanolyan használni, mint egy hagyományosat.

Ez végre nem gumiból van

A K310 Washable Keyboard külsőleg egy teljesen hagyományos billentyűzetre hasonlít, ellentétben a néhány évvel korábbi, gumiból készült, feltekerhető elődeire. Bár a vizet vagy ételmaradékot azokról is le lehetett mosni, a gépelés nem volt túl komfortos a besüppedő gombokon.

Szegény eszközt nem kíméltük Fotó: Hajdú D. András - Origo

Bár a néhány hete kapható új billentyűzet apró radírgumikra emlékeztető, ám teljesen szilárd felületű gombjai kissé a villanyírógépekére emlékeztetnek, de kényelmesebb nyomkodni ezeket mint egy laptopét, már csak azért is, mert a gombok nagyobb távolságban vannak egymástól, vannak rajta külön kurzormozgató nyilak és numerikus billentyűk is. Egyedül az F-gombok esnek kicsit túl közel a Backspace-hez, de meg lehet szokni elhelyezkedésüket. Nagyjából fél órányi használat után már ugyanúgy tudtam rajta gépelni, mint a hagyományos billenyűzetemen, bár a játékok irányításához még külön hozzá kellett szokni a kissé puhán nyomódó gombok miatt.

Nem gond a zsír, a morzsa és a kóla sem

Rövid strapatesztünk során egy halas pizza elfogyasztása után zsíros ujjakkal, majd csipsz ropogtatása közben használtuk a billentyűzetet, de a desszertnek elfogyasztott, kissé olvadt puncsos mignon sem akadályozott minket a gépelésben a szalvétától távol. A megmérettetés utolsó része az volt, hogy egy dobozos kólát “véletlenül” ráborítottan a billentyűzetre.

Kóla, csipsz, sütemény Fotó: Hajdú D. András - Origo

Nem sokat teketóriáztunk, az összedisznózott beviteli eszközt kihúztam, USB-csatlakozójára ráhúztam a nedvesség ellen védő gumikupakot, majd az irodai konyha mosogatójában tisztára mostam. A termékleírás szerint kímélő mosogatószert is lehet használni - ez a zsírtalanítás miatt fontos -, és akár ötven Celsius fokos vízzel is lehet tisztítani a K310-est, mosogatógépbe viszont nem szabad betenni. A billentyűzet alján lévő piktogramok szerint öt percnél tovább, és harminc centiméternél mélyebb vízben nem szabad tisztítani a terméket, de feltételezzük, hogy evele senki sem egy medencében vagy hordóban akarja elmosni azt.

Külön zsírtalanítás nélkül is teljesen tisztára varázsoltam a csapból folyó vízsugárral az eszközt, egyedül egy makacsul ragaszkodó mignondarabbal kellett jobban küzdeni, de egy erősebb melegvízfröccsre az is megadta magát. A gyári tájékoztató szerint ugyan a mosás után nyolc órán - vagyis egy teljes éjszakán - át száradni kell hagyni az eszközt, de mi megelégedtünk a megtörlésével, és így sem lett semmi baja.

"Most megyek, és elmosom" Fotó: Hajdú D. András - Origo

Nem olcsó, de gyakran mosható

A Logitech vízálló billentyűzetét nyolc-tízezer forintos árért találtuk meg a magyar árösszehasonlító oldalakon, ennyiért három darab korrekt minőségű billentyűzetet is lehet vásárolni. Ennek ellenére látunk lehetőséget a termékben, hiszen ha valaki rendet tart a lakásában, az íróasztalán, az joggal szeretné a használata során folyamatos szennyezésnek kitett eszközt is gyakran megtisztítani.

A rivális Genius kínálatában számos olcsóbb vízálló billentyűzet is elérhető, azoknál a K310-es annyiban praktikusabb, hogy a gombjait is szellősen helyezték el, így a szennyeződéseket könnyebben el lehet távolítani ezek közül. Egy ilyen billentyűzet előnye, hogy hetente el lehet most, így sosem lesz gusztustalanul mocskos, ragacsos. Azt viszont nem értjük, hogy miért nem árulnak hasonló kivitelt egérből is?

Mosás után töröljük szárazra! Fotó: Hajdú D. András - Origo

Ha vízálló táblagépre vágyik, olvassa el korábbi tesztünket, ebben az anyagban pedig az antibakteriális egérrel szerzett tapasztalatainkat olvashatja el.

Öntött már extrém dolgot a PC-be? Ha igen, ossza meg velünk a Facebookon!