Saját napja van a világ legnagyobb épületének

New Century Global Center, a világ legnagyobb plázája
Vágólapra másolva!
Monacónyi területű épületszörnyeteget építettek Kínában. A világ legnagyobb építményének kikiáltott New Century Global Center egyszerre bevásárlóközpont, hotel és vidámpark.
Vágólapra másolva!

A sydney-i Operaház hússzor férne be a Szecsuán tartományban felépített New Century Global Center nevű kínai megaplázába, a Vatikánt pedig négyszer lehetne bezsúfolni az épületbe. A kínaiak egy 1,7 millió négyzetméteres plázával kerültek fel a világ legnagyobb épületeinek listájára.

A New Century Global Center világ legnagyobb plázája (a képre kattintva galéria nyílik) Forrás: AFP

A New Century központba mindent megpróbáltak bezsúfolni. Mediterrán falu, kalózhajó, egyetem, élményfürdő és nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas jégpálya is van a tető alatt. Ezek mellett szinte szégyellnivaló, hogy moziteremből csak tizennégy darab jutott az épületbe. A különböző szórakozóhelyek mellett természetesen bevásárlónegyed és hotelek is üzemelnek a létesítményben.

Napból is építettek sajátot

Az élményfürdő mellett lesz még egy vizes szolgáltatása a böhöm kínai plázának: helyet kapott benne egy beltéri tengerpart is. A nyaralásélményt növeli, hogy az épület ledes panelekből kirakott 150 méteres virtuális horizonttal is rendelkezik, a tetőről pedig egy mesterséges nap sugározza a fényt és a hőt.

Az új bevásárlóközpont Csengdu városának gigaépületekkel teli közepén található. Egyik legközelebbi szomszédja a Kínai Export-Import Bank korábban hatalmasnak tűnő épülete. A központtal szemben pedig a Kortárs Művészetek Központja található, ami maga is 200 ezer négyzetméteres.

Futnak még

A világ legnagyobb épületének címéért többen is versenyeznek. Lehet amellett érvelni, hogy a közel 830 méter magas dubaji Burdzs Kalifa hotel a világ legnagyobbja. A 163 lakóemeletes - amely további 46 karbantartási szinttel is rendelkezik - alapterülete azonban csak 309 ezer négyzetméter.

A világ legmagasabb épületében a Street View-val is szét lehet nézni Forrás: Google

Az alapterület miatt veszíti el az elsőségét a Boeing Everettben található gyáregysége is, ahol a cég 747, 767, 777 és 787 repülőgépeit szerelik össze. Amennyiben a térfogat számít, úgy a 13 millió légköbméteres üzemcsarnoknál még nem építettek nagyobbat.