A mobilunk lehet a vesztünk

Hogyan védd meg okostelefonod a nyaralás alatt, iphone
Vágólapra másolva!
A szállodai wifit lehallgathatják, vagy vírust kaphatunk róla, az ellopott okosmobilról pedig intim adatok kerülhetnek közszemlére. Megmutatjuk, hogyan védheti meg telefonját az illetéktelenektől a nyaralás alatt.
Vágólapra másolva!

A külföldre látogató turistát a még mindig nem túl kedvező roamingdíjak mellett egy sor egyéb veszély fenyegeti. Magát az okostelefont vagy táblagépet a rajta lévő adatokkal, jelszavakkal együtt ellophatják, de sok esetben wifin keresztül sem lehet biztonságosan internetezni. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tavaly óta a külföldre látogató amerikai turistáknak kiadott tájékoztatójában már egyenesen azt ajánlja az utazóknak, hogy egyáltalán ne használjanak wifit sehol sem, leszámítva a munkahelyükön vagy hasonló megbízható helyszíneken működő vezeték nélküli hálózatokat.

Jelszavainkat is lenyúlhatják, miközben wifizünk

Milyen veszélyeket rejthet a wifi? Könnyen előfordulhat, hogy egy olyan csalihálózatra kapcsolódunk, amely ugyan elérést biztosít az internethez, de az átmenő kommunikációt - így az üzeneteket vagy jelszavakat is - rögzítik a működtetői. Kocsis Tamás, az informatikai biztonsággal foglalkozó Biztributor cég szakértője szerint egy ismeretlen helyen működő wifihálózaton minden olyan kommunikáció veszélyes, ami nincsen titkosítva.

Bár a roaming mobilnet drága, biztonságosabb lehet egy ismeretlen wifinél Forrás: AFP/RAI Novosti

Bár az olyan ismert szolgáltatások, mint a Gmail vagy a Facebook támogatják a titkosított kommunikációt biztosító protokollt - ezt a https jelzi a böngésző címsorában - Kocsis szerint napjainkban ez már nem nyújt kellő védelmet. Egy csalihálózaton ugyanis megoldható, hogy a szerver és a felhasználó közé egy harmadik fél ékelődjön, különböző illegális módon megszerzett digitális tanúsítványok alkalmazásával. Ilyen esetben sem a Facebook vagy a Google, sem pedig a felhasználó nem képes érzékelni, hogy a jelszavakat vagy üzeneteket egy harmadik fél is megkapja.

Az is előfordul, hogy amikor egy csalárd wifihálózatra csatlakozunk, biztonsági frissítésnek álcázott kártevők letöltését ajánlják fel nekünk - mondja Csizmazia István, a Sicontact cég IT-biztonsági szakértője. Mindkét szakember szerint kizárólag virtuális magánhálózati kapcsolat, VPN alkalmazása képes megóvni az adatainkat. Ingyenes alternatívaként a korábbi cikkünkben már bemutatott Tort lehet említeni, bár azt a lassúsága miatt sokszor idegőrlő használni.

Titkosítószoftverrel védhetjük adatainkat

A VPN-t eddig főként távmunkához használták a vállalatoknál, és egy olyan kapcsolatot takar, amely mindkét oldalon titkosítva van, a lehallgatott adatokkal tehát nem lehet semmit kezdeni. Ha valakinek nincs munkahelyi VPN-elérése, privát szolgáltatóktól is vásárolhat ilyen szolgáltatást.

Egy mobilnet nélküli tableten csak VPN-nel lehet védekezni Forrás: AFP/Suzanne Plunkett

A BlackVPN nevű társaság szolgáltatását 5 eurós, vagyis kevesebb mint 1500 forintos havidíjért lehet elérni, amely Windows, Mac OS X, Android, iOS és Windows Phone rendszerekkel is működik. A magyar iPoltalom nevű, hasonló szolgáltatás használatáért havonta 990 forintos díjat kérnek, ha valaki megelégszik legfeljebb 5 megabites másodpercenkénti le- és feltöltési sebességgel. A szolgáltatás a honlapja alapján a Windowszal és Mac OS X-szel is kompatibilis.

Adatainkat is lopják a telefonnal együtt

Akár a strandon, az utcán vagy kávézóban is ellophatják az óvatlan turista okosmobilját vagy táblagépét. Ilyenkor nemcsak az eszközt, hanem a rajta lévő adatokat is elveszíthetjük. Bár a levelek, kontaktok és fotók többnyire már a készülék mellett az interneten is tárolódnak, valószínűleg senki sem szeretné, ha illetéktelenek kezdenének kutakodni az üzenetei és a képei között.

Utazás előtt érdemes ezért a PIN-kód mellett egy képernyőzár kódot is beállítani a készüléken, ez Androidon, iOS-en és Windows Phone-on is egyszerűen megtehető. Hátránya, hogy csak akkor hatékony, ha elég hosszú jelszót választunk, ezt viszont minden egyes alkalommal be kell pötyögni, ha a telefon képernyőjét használni akarjuk - ráadásul úgy, hogy azt más ne tudja lelesni.

A Find My iPhone app megmutatja a térképen, hol van a telefon vagy a tablet Forrás: Apple

Léteznek olyan appok is, amelyekkel a lopott telefont le lehet nyomozni. Ezek az appok mobilneten vagy wifin keresztül továbbítják az aktuális GPS-pozíciót és cellainformációkat, amelyek alapján a telefon aktuális helyét a térképen is megnézheti a tulajdonos. Ezek azonban nem csodaszerek, egy profi tolvaj valószínűleg sosem fogja újból bekapcsolni a készüléket, mielőtt visszaállítja azt a gyári állapotára.

Windows Phone-ra nem találtunk a telefon lenyomozását segítő külön appot, ott beépített funkció kínálja ezt a lehetőséget. Androidra például a Lookout szoftvere, vagy a harminc napig ingyen használható ESET Mobile Security ajánlható. Az iPhone-t vagy iPadet használók a Find My iPhone nevű, Apple-fejlesztésű appal próbálhatják megtalálni ellopott készülékeiket.