Meghalt a pacemakerhacker

Vágólapra másolva!
Barnaby Jack a héten mutatta volna be, hogyan lehet embert ölni orvosi eszközök feltörésével.
Vágólapra másolva!

A harmincöt évesen elhunyt, az Egyesült Államokban élő új-zélandi hacker néhány éve azzal vált világszerte híressé, hogy egy konferencián élőben bemutatta, miként lehet egy bankautomatát úgy megpiszkálni, hogy az automatikusan kiadja a benne lévő összes pénzt. Jack érdeklődése később az orvosi eszközök, például a pacemakerek, a szívimplantátumok, illetve a cukorbetegek által használt inzulinpumpákat érintő biztonsági fenyegetések felé fordult. A hacker többek közt arra is rájött, hogy egy vezeték nélküli kommunikációt használó inzulinadagolót fel lehet törni, hogy az ne a megfelelő mennyiségű inzulint juttassa a használója szervezetébe.

Barnaby Jack a héten nyíló Las Vegas-i Black Hat hackerkonferencián mutatta volna be azt a biztonsági rést, amellyel kilencméteres távolságból egy pacemaker manipulálásával akár meg is lehet ölni valakit. A férfi azonban csütörtökön váratlanul meghalt San Franciscóban, az amerikai hatóságok pedig egyelőre nem közölték a halálának okát. A múlt hónapban a hacker a témával kapcsolatban úgy nyilatkozott: "egy kártevővel le lehet lassítani egy számítógép működését, de ha ezt egy orvosi eszközzel tesszük, az nem lesz többé képes ellátni a feladatát."

A hacker az interneten rendelt magának két bankautomatát, és ezek szoftverének kivizsgálásával jött rá a rendszerek kijátszhatóságra. Jack azt is felfedezte, hogy miként lehet bankkártyákról leolvasni a felhasználókat azonosító adatokat. A férfi két módszert is kidolgozott a terminálok feltörésére: az egyik az automata személyes használatát igényelte, a másik azonban távolból végrehajtható támadás volt.

Jack korábbi nyilatkozatai szerint a napjainkban alkalmazott orvosi eszközök közül számos berendezés nem kellőképpen biztonságos vezeték nélküli technológiát használ. Az ezek vezérléséhez használt azonosítókat és kódokat könnyű feltörni, a hacker szerint pacemakerek vagy defibrillátorok specifikus típusaira akár az eszközök között terjedő számítógépes vírusokat is lehetne írni.