A kutyának sem kell az új Nintendo

2013.08.01. 09:49

A Wii U-ból negyedév alatt csak 160 ezer darab fogyott, de a Nintendo szerint idén megérkeznek a játékok is a konzolhoz.

A Nintendo üzleti egyedményeiből kiderül, hogy a tavaly novemberben bemutatott, Wii U nevű játékgépe nem igazán kelendő. Bár a japán cég a rivális Microsoft és Sony cégek előtt dobott piacra új konzolt, abból az év második negyedévében világszerte csupán 160 ezer darab fogyott. Ugyanennyi idő alatt az egy generációval korábbi, de hasonló grafikai teljesítményű Xbox 360-ból a Microsoft egymillió darabot tudott eladni a cég üzleti jelentése szerint.

A tavaly novemberi premierje óta a Wii U-ból összesen is csupán 3,45 millió darab fogyott a The Next Web technológiai hírportál szerint. A Nintendo üzleti eredményei szerint a nintendós játékprogramok eladásai is jelentősen csökkentek a megelőző eredmény 13 milliós darabszámához képest csupán egymillió darab szoftvert vettek a második negyedévben a cégtől világszerte.

Ez azt jelzi, hogy nem vált be a Nintendónak az a stratégiája, hogy riválisai előtt egy évvel dobjon piacra egy kevés újdonságot kínáló konzollal. A Wii U grafikai képességei leginkább az Xbox 360-hoz és a Playstation 3-hoz hasonlóak, de az irányító egy lebutított táblagéphez hasonló, saját érintőképernyővel is fel van szerelve.

A pénzügyi eredményeket kommentáló nyilatkozatában a Nintendo kifejtette, hogy arra számít, hogy az év végére már megérkeznek azok a játékok, amelyek vonzóvá teszik a Wii U-t a játékosok számára. A gép bevezetésekor a programok kínálata meglehetősen szűkös volt.