Szeptember 10-én érkezhet az új iPhone

Vágólapra másolva!
Nem hivatalos információk szerint négy hét múlva érkezhet meg az új Apple-mobil. Lehet, hogy olcsó kiadás is jön, de ujjlenyomatolvasós változatra is számítanak.
Vágólapra másolva!

Bár a gyártó hivatalosan még semmit sem jelentett be az új iPhone-nal kapcsolatban, az AllThingsD nevű technológiai hírportál értesülései szerint az új modell szeptember 10-én fog debutálni.

Arról, hogy az új készülék mivel fog többet tudni elődjénél, a portálnak nincs információja. Az egyelőre meg nem erősített pletykák alapján egy olcsóbb iPhone-ra is számítanak. Az Apple eddigi gyakorlata alapján egy új modell megjelenésekor a korábbi típusok váltak olcsóbbá.

Más pletykák szerint az iPhone 5S okostelefonban az eddigi menügomb helyett egy olyan univerzális érintőfelület kap helyet, amely a készülék használójának ujjlenyomatos azonosítására alkalmas. Az új készülék vagy készülékek már a teljesen áttervezett kezelőfelülettel rendelkező iOS 7 rendszert futtatja majd, amelyet még a nyár elején jelentett be az Apple.