Átadták az új-zélandi kartonkatedrálist

Christchurch, papírtemplom
Vágólapra másolva!
Ötven évre tervezték Christchurch városának új templomát. A 2011-es földrengésben összedőlt anglikán templom pótlására kartonpapírból, fából és polikarbonát lapokból építettek új katedrálist.
Vágólapra másolva!

Két és fél év alatt építettek új templomot a földrengésben összedőlt helyére az új-zélandi Christchurchben - adta hírül a The Verge technológiai napilap. A hétszáz fő befogadására alkalmas, óriási sátorra emlékeztető szerkezet 5,3 millió új-zélandi dollárba, azaz 964 millió forintba került. A gyors építkezést és a viszonylag alacsony költségeket az tette lehetővé, hogy a szerkezet polikarbonát műanyaglapokból, hatalmas kartonelemekből és fagerendákból áll.

Hétszáz főt képes befogadni a papírtemplom Forrás: AFP/Bridgit Anderson

Ban Shigeru japán építész eredeti tervei szerint fa elemekre nem is lett volna szükség a katedrálishoz. A vastag kartoncsövekben futó gerendákra azért volt szükség, mert a városban fújó erős szeleket nem bírta volna ki pusztán papírból készült templom. A megerősített szerkezet nem csak a szeleket állja ki, de a földrengések sem veszélyeztetik.

Christchurch, papírtemplom Forrás: flickr.com/Jocelyn Kinghorn (CC-BY-SA)

Az erősítés miatt a The Press új-zélandi lap újságírója egy kicsit hamisnak is érezte a papírkatedrálist. Az épület egyedisége és az, hogy két és fél év alatt elkészült azonban még a kritikust is megszelidítette.

Ban Sigeru építész ingyen vállalta az épület megtervezését Forrás: AFP/Marty Melville

Shigerunak nem a mostani az első kartonépülete. Az építész a katasztrófa sújtotta területeken felhúzott, ideiglenes papírszerkezetek úttörője. Az 1995-ben elpusztult kobei templom helyére is az ő tervei alapján építettek kartonoszlopokon álló épületet, amely tíz évig szolgálta a helyi gyülekezetet. Amikor a végleges épület elkészült, a papírtemplomot szétbontották és Taiwannak ajándékozták, ahol 2006 óta áll.

Ideiglenes épülethez képest hatalmas Forrás: AFP/Bridgit Anderson

2011. február 22-én 6,3-as erősségű földrengés rázta meg Új-Zélandot. A 185 halálos áldozatot követelő katasztrófa a Déli-szigeten található Christchurch városában okozta a legnagyobb pusztítást. Több mint kétszáz történelmi épület dőlt össze, köztük a város 132 éves, neogótikus katedrálisa is. A The Guardian brit napilap szerint a romokban álló templomról még zajlik a vita a város vezetésében. Vannak akik újra akarják építeni, mások a romokat eltakarítva új templom építésébe fognának. Most, hogy a papírkatedrális elkészült, a képviselőknek ötven évük van a vita eldöntésére.