Már nem sci-fi a repülő autó

Terrafugia TF-X repülő autó, látványterv
Vágólapra másolva!
Pelotonok, magasbuszok és repülő autók lehetnek a jövő szárazföldi közlekedési eszközei.
Vágólapra másolva!

A légiközlekedés megújítása mellett a szárazföldi egyéni és tömegközlekedés terén is történnek előrelépések. A legnagyobb változások a meghajtás terén tapasztalhatóak, egyre több és hatékonyabb elektromos jármű kerül forgalomba, legyen az autó vagy tömegközlekedési eszköz.

Magasan a dugó felett

2010-ben mutatták be Kínában annak a busznak a terveit, ami magas építésének köszönhetően a forgalom felett lesz képes közlekedni. A busz kerekei a sávok szélén haladnak majd, a felépítmény pedig olyan magas lesz, hogy elférjenek alatta más járművek. Ezzel nem csupán gyorsan haladhat a dugó miatt vesztegelő járművek fölött, de a megállókba kihúzódó és onnan visszatérő buszok csökkentik is a dugók kialakulásának lehetőségét.

Zavartalanul halad a dugóban a szuperbusz Forrás: Shenzhen Huashi Future Parking Equipment


A tervek szerint a jármű elektromos meghajtású lesz, az energiát felsővezetékből vagy a megállókban található töltőkből nyeri majd. A fel- és leszállás magasított peronokról történik, az utasok számára az élmény hasonló lesz, mint egy emeletes buszon utazni, a jármű akár 1200 személy szállítására is képes lehet. A forgalomban való navigációt szenzorok segítik, amelyek figyelmeztetik a söfőrt és az autósokat is, ha túlságosan közel kerülnek a járműhöz.

Az aszfaltút vonatjai

A városi közlekedés mellett a távolsági közlekedést is igyekeznek megújítani, ennek egyik módja lehet az EU által támogatott SARTRE projekt. A fejlesztők elképzelése szerint a különböző járműveket hatékony és energiatakarékos pelotonokba rendeznék, amelyek biztonságosabban és kisebb fogyasztással tehetnék meg útjukat. Az tervek szerint a különböző járműveket a személyautóktól a kamionokig olyan technológiával szerelnék fel, amely megkönnyítené az együttes haladást. Az elektronika automatikusan csatlakozna a pelotonhoz, a sebességet és útirányt a többi járműéhez igazítaná, így a sofőröknek még vezetnie sem kellene.

Takarékos és biztonságos lehet a pelotonba rendezett forgalom Forrás: [origo]


A SARTRE projekt fejlesztői szerint elég lenne, ha csupán egy sofőr vezetné a pelotont, az abban résztvevő többi jármű vezetője akár olvashatna is utazás közben, amíg eléri azt a pontot, ahol le kell kapcsolódnia. A projekt kiötlői úgy gondolják a jövőben az is elképzelhető lesz, hogy hivatásos sofőrök járják majd az utakat különlegesen felszerelt járművekkel és vontatják magukkal az éppen adott irányba közlekedő autósokat, ezzel kombinálva a tömegközlekedés és az egyéni közlekedés előnyeit.

Már jövőre gyártanák a repülő autót

Már a korai tudományos-fantasztikus irodalomban megjelennek és népszerűek a repülő autók, amelyek azóta is jelen vannak szinte minden sci-fi filmben. Habár próbálkozóból nincs hiány a valóságban azonban még elég messze járnak a kutatók egy tömeggyártásra kész repülő autótól. A megoldáshoz legközelebb a Terrafugia nevű cég áll, amely beszámolója szerint jövőre bemutatja repülő autójának működő prototípusát és akár 8 éven belül megkezdhetik a tömeggyártást.

Még csak látványtervként létezik a TF-X Forrás: Terrafugia


A cég által fejlesztett jármű hibrid meghajtású lesz, benzines és elektromotorral, amelyek segítségével akár 800 kilométer megtételére is képes lesz feltöltés és tankolás nélkül. A jármű vertikális le- és felszállásra lesz képes mozgatható rotorjai segítségével, a tolóerőt pedig egy hatsó rotor biztosítja majd.

Ha nem akar lemaradni az ilyen hírekről, kövesse a Techbázist a Facebookon is!