A videojáték olyan lesz, mint a mozi

GTA V csomi 1
Vágólapra másolva!
Az új GTA elsöprő sikere egy olyan korszak első lépése, amelyben az egyre tökéletesebb minőségben futó videojátékok és a mozifilmek szorosan összefonódnak. A játékok a moziba, a sztárok pedig a játékokba tartanak.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg amerikai üzleti lap cikke egy olyan korszakot jelez előre, amelyben a videojátékok a filmekkel egyenrangú szórakozásnak számítanak. Mindez nem véletlen: a Grand Theft Auto 5 című, múlt héten megjelent videojáték néhány nap alatt olyan hatalmas bevételt termelt, amennyit az idei hollywoodi filmek közül csak a Vasember harmadik része - a mozitörténet legnagyobb kasszasikereinek egyike - hozott.

Hamar megtérült a méregdrága játék

Bár a hatalmas virtuális világban játszódó videojáték minden korábbi programnál drágábban készült, a fejlesztő Rockstar cég befektetőinek nem kellett sokáig aggódniuk a megtérülés miatt. A játék ugyanis megjelenésének első három napján egymilliárd dolláros, vagyis több mint 220 milliárd forintnak megfelelő bevételt hozott a készítőinek. A premiert követő három napban világszerte tizenötmillióan vették meg az új GTA-t, míg a játék előző részéből öt év alatt tudtak eladni húszmilliót. A játékot Magyarországon forgalmazó Cenega cég szerint a GTA 5-ből nagyjából nyolc-tízszer annyi fogy, mint egy tipikus videojátékból, de pontos eladási adatokat nem közölhetnek.

A GTA történetének bonyolultsága egy jobb filmével vetekszik Forrás: www.rockstargames.com

A GTA ráadásul a későbbiekben is nagy pénzt hoz majd a konyhára, mert októberben az internetes változata is elindul. Erről hivatalosan még csak annyit lehet tudni, hogy egyszerre tizenhat ismerős vagy ismeretlen mérkőzhet meg egymással a játék Los Angelesről mintázott világában, a kiszivárgott információk szerint azonban virtuális javak vásárlása is lehetséges lesz benne.

A megszokott gyakorlattal ellentétben a valódi forintokért - vagy euróért - játékbeli pénzt lehet majd venni a GTA Online-ban, amit aztán bármire lehet költeni, például jobb autóra, klasszabb ruhákra vagy erősebb fegyverekre - értesült a Forbes című amerikai üzleti magazin. Ráadásul mivel a játékot eleve 18 éven felülieknek szánják, a gyerekeknél fizetőképesebb játékosoktól komoly bevételekre lehet számítani.

Drága, mégis olcsóbb a mozinál

A legújabb gengszterszimulátort a magyar boltokban 15 ezer forint körüli összegért lehet megvenni, és nagyjából százórányi játékidőt kínál. Ha csupán ezt vesszük alapul, a videojáték óránként 150 forintért kínál szórakozást, míg ha moziban nézünk meg egy kétórás filmet, a költség nagyjából óránként nyolcszáz, ezer forintra rúg.

A virtuális szereplők is lehetnek valódi karakterek Forrás: www.rockstargames.com

Szávuly Krisztián, a videojátékok gazdasági vonatkozásaival foglalkozó internetes szakember szerint az utóbbi években a komolyabb videojátékok fejlesztési költsége jelentősen emelkedett: nemcsak a látvány javult, hanem egyre nagyobb virtuális világokat építenek hozzájuk, a szinkront pedig ismert színészek szolgáltatják. Nem véletlen, hogy a világ legnagyobb filmes adatbázisában, az IMDb-ben már a filmek mellett a videojátékokat is egyenrangú alkotásként tüntetik fel. A játékprogramok ára azonban nem emelkedett számottevően az elmúlt években, így a kiadóknak fontosak az új, alternatív bevételi lehetőségek. A modell lényege: minden extra tárgy megszerezhető kitartó játékkal, ám aki nem elég türelmes, annak fizetnie kell ezekért.

A játékok a moziba, a sztárok pedig a játékba tartanak

Az új GTA forgatókönyve a játék interaktív jellegéből adódóan egy amerikai szuperprodukcióénál is bonyolultabb: bár a programban sok lövöldözés és autós üldözés kap helyet, a történet nem butább egy mozifilménél. Attól persze továbbra sem kell tartani, hogy a jövőben a mozifilmek helyett kizárólag videojátékok készülnek majd, ám a két műfaj komoly hatással lesz egymásra.

Ejtőernyő, bicikli, hajó: a GTA 5 világában szabadon lehet járkálni Forrás: Rockstar Games

A mozifilmek készítése egyre kockázatosabb üzlet, a költségvetésük egyre nagyobb, a nézők száma pedig folyamatosan csökken, biztos bevételt csak az olyan nagy márkanevek jelentenek, mint például a James Bond. Szávuly Krisztián arra számít, hogy a két műfaj közötti átjárás szorossá válik, egyre több olyan mozifilm készül, amely videojátékok történetét dolgozza fel. Erre már voltak példák az utóbbi években - többek között a Resident Evil és a Tomb Raider filmek -, de a jövőben még több és még nagyobb szabású videojáték-adaptációra lehet számítani a filmvásznon.

Ezzel párhuzamosan várhatóan a legnagyobb sztárok is büszkén vállalnak majd videojáték-szerepeket. A GTA 5-ben ugyan még nem filmcsillagok hangján szólalnak meg a szereplők, de a Playstation 3-ra hamarosan megjelenő Beyond: Two Souls című kalandjáték két főszereplője két ismert amerikai színész, Ellen Page és Willem Dafoe, akik karakterüknek nem csupán a hangjukat kölcsönzik, de az arcukat és a testmozgásukat is.

Még filmszerűbb lesz a játék

A karácsonyra elstartoló új generációs konzolokon, az Xbox One-on és a Playstation 4-en szebbek lesznek a játékok. Az élményt megzavaró szaggatás, a tárgyak recéssége és más, az élményt zavaró tényezők az erősebb gépeken teljesen eltűnnek majd. Emellett a virtuális tárgyak és karakterek realisztikusabb mozgására és a virtuális világokban élvezhető nagyobb látótávolságra érdemes számítani - mondta az Origónak Tóth Tibor, a játékfejlesztőként is dolgozó videojátékos újságíró.

Sok játék esetében az egy- és többjátékos mód teljesen egybefolyik majd, az internetes funkciók egyre nagyobb teret kapnak, mert ezek a gépi intelligenciánál változatosabb élményt nyújtanak - emellett extra bevételi forrást is jelentenek a készítőknek.

Szereti a kütyüket és a digitális szórakozást? Kövesse a Techbázist a Facebookon is!