Elterelték a UPC forgalmát

Vágólapra másolva!
Egy másik cég hálózatának helytelen beállítása zavarta meg a UPC internetjét.
Vágólapra másolva!

A közösségi oldalakon elérhető felhasználói visszajelzések szerint a UPC kábeltévés internetszolgáltatásában szombaton hajnalban támadt zavar. A társaság felhasználói bizonyos, főképpen külföldi oldalak elérhetetlenné váltak.

A hálózati hibát délután fél négy tájékára tudták elhárítani. Szűcs László, a UPC kommunikációs igazgatója az Origónak elmondta, hogy a hibát egy hazai internetes cég rendszerének félrekonfigurálása okozta. A UPC-vel egyébként semmilyen kapcsolatban nem álló társaság rendszereiben rosszul állították be, hogy milyen internetes IP-címtartományok tartoznak a vállalathoz.

Ehelyett olyan címeket is a saját fennhatóságuk alá lévőnek állítottak be, amelyek valójában a UPC-hez tartoznak, ami elterelte a utóbbi cég internetes forgalmának egy részét. A rosszul konfigurált hálózatba érkező lekéréseket a félrekonfigurált rendszer nem kezelte le, mert azok egy idegen hálózatból érkeztek, ezért bizonyos honlapok és más adatok nem érkeztek meg a UPC ügyfeleihez.