Drogcsempészekre vadászhat az új robokopter

drónhelikopter, Fantáziakép a Northrop Grumman MQ-8C Fire Scout pilota nélküli helikopterről
Vágólapra másolva!
Az új MQ-8C Fire Scout robotrepülőgép akár 12 órán át folyamatosan a levegőben lehet, megnövelt méretének köszönhetően pedig nagyobb rakétákat is tud hordozni.
Vágólapra másolva!

A Northrop Grumman cég által fejlesztett MQ-8C Fire Scout robotrepülőgép október utolsó napján, helyi idő szerint délben emelkedett először a magasba. A múlt csütörtöki tesztrepülést a vállalat közlése szerint egy a kaliforniai Point Mugu légi bázison végezték. A pilóta nélkül repülő Fire Scout az első útja során hét percet töltött a levegőben a biztonsági okokból elkülönített légtérben, hogy a légi jármű automatikus repülési funkcióinak működését megvizsgálhassák. Délután fél háromkor a gép egy újabb tesztrepülést végzett, amelynek során egy kijelölt útvonalon haladva bejárta a repülőteret 152 méteres magasságban.

A Northrop Grumman MQ-8C Fire Scout pilóta nélküli helikopter első próbarepülése Kaliforniában Forrás: Northrop Grumman

A tervek szerint a robokopter éles tesztjei még 2014-ben befejeződnek, ezt követően pedig az amerikai haditengerészet rombolói nagy számban alkalmazzák majd a pilóta nélkül közlekedő helikoptert. A Fire Scout a fedélzetére szerelt kamera képét valós időben továbbítja a távolban, a földön tartózkodó emberi pilótáknak. Automatikus repülési képrsségeinek köszönhetően a gép az előzetesen tervezettől eltérő helyeken is képes landolni. Korábbi generációját az amerikai hadsereg 2011 óta felderítőmissziókon alkalmazza, többek közt Afganisztánban és Szomáliában, de floridai drogcsempészek, illetve tengeri kalózok lefülelésénél is alkalmazták.

Az új robothelikopter első repülése

Az MQ-8C Fire Scout egyetlen tankolással kétszer annyi időt – akár tizenkét órát – tud a levegőben tölteni, mint MQ-8B nevű, kisebb testű elődje: a nagyobb méretnek köszönhetően ugyanis a helikopter több üzemanyagot tud szállítani. A helikopter új generációját nagyobb teljesítményű hajtóművel szerelik fel, amellyel akár csaknem 1200 kilogrammnyi terhet tud szállítani, így akár nagyobb rakétákkal is felszerelhető.

Ez még csak látványterv, de hadihajókról fogják bevetni az új robokoptert Forrás: Northrop Grumman