Blokkolják a Guardian honlapját Kínában

Vágólapra másolva!
A Guardiannél nem értik, miért pont most blokkolták az oldalt.
Vágólapra másolva!

Szerda óta nem lehet elérni a brit Guardian honlapját a kínai nagy tűzfalon belülről. A lap szerint az utóbbi két napban megjelent nem Kínáról szóló cikkeket az ország vezetése veszélyesnek értékelhette. A Guardian oldalán hétfőn írtak a kínai kormány számára érzékeny témáról, a Hszincsiang tartományban eldurvult etnikai feszültségekről, azonban ez már korábban is többször előfordult.

A témával kapcsolatos kérdésre Hua Csun-jing, a pekingi külügyminisztérium szóvivője azt mondta, nem volt tudomása az ügyről. A szóvivő az érdeklődőket az illetékes minisztériumhoz irányította.

Nem ez az első eset, hogy külföldi oldalakat korlátozna, vagy teljesen elérhetetlenné tesznek Kínában. Korábban a New York Times és a Bloomberg News is hasonló sorsra jutott. A közelmúltban számos külföldi újságíró vízumának kiadását is késleltették.