A Google megváltoztatta a gondolkodásunkat

A Google-hatás áldozatai vagyunk: azt hisszük, ami nincs az interneten, az nem is létezik. A világháló megléte óta ráadásul azt hisszük, többet tudunk, mint korábban – pedig nem.

Daniel M. Wegner kanadai pszichológusprofesszor 1985-ben vezette be a "csoportos gondolkodás" elméletébe az úgynevezett tranzaktív memória fogalmát. Ez a memória attól tranz, hogy megosztott, és attól aktív, hogy lehívódik a kérdezők számára. Minden embercsoportnak van tranzaktív memóriája, házaspárnak, családnak éppúgy, mint multinacionális cégeknek.

Összeadódik, amit megjegyeztünk

A tranzaktív memória működését például egy születésnapi buliba meghívott párral lehet szemléltetni. A partnerek – tapasztalataik birtokában – ösztönösen tudják feladataikat: egyikük azt deríti ki, mennyire kell kiöltözni, másikuk az összejövetel hely- és időadatait jegyzi meg. Ha a pár nem rendelkezne tranzaktív memóriával, akkor az egyikük frakkban és cilinderben bolyongana az utcán, míg a másik ugyan időben érkezne, de pulóvert viselne. A másik lehetőség, hogy mindketten utánanéznének mindennek, ami szellemi energiapocsékolás. A módszer mindenféle információra hasznos: akár racionális ismeretről van szó, akár misztikusról, senki nem tud mindent. A csoport tagjai felosztják egymás között az információt, és tudják, hogy kiknél vannak a saját elmében nem tárolt adatok, kikhez lehet fordulni, ha szükség van rájuk.

A Google megváltoztatja a világ érzékelését Forrás: AFP/Julian Stratenschulte

Az internet elődje volt a tranzaktív memória

A tranzaktív memória így működött évezredek óta, amíg meg nem jelent az internet. A Google, a felhő alapú számítástechnika igénybevétele megváltoztatja a világ érzékelését és az emlékezés technikáját. Az internetet tranzaktívmemória-partnerünkként kezeljük. Tudnivalóinkat éppen olyan könnyedén bízzuk rá "a felhőre", mint rokonainkra, barátainkra, kollégáinkra. Az internet gyors, az elérhető információhalmaz hatalmas, és bár nem mindig megbízható, helyességének ellenőrzésére általában ismét csak az internethez fordulunk. Bár könyvtárakra, levéltárakra és egyéb műhelyekre még sokáig szükség lesz, az idő nagyobb részében a net jelenti a gazdaságos segítséget.

Napjainkban már azokról a dolgokról is hajlamosak vagyunk az internetet kérdezni, amelyeket korábban emberi lénytől kérdeztünk. Végül is a net mindig jelen van, és soha nem alszik, mindenkinél többet tud, és mindenkinél gyorsabb. Az internetes adatletöltés néha gyorsabb, mint a saját emlékek felidézése. Mindez azonban gyengíti motivációnkat a tények megtanulására, megjegyzésére. Ezt nevezzük Google-hatásnak.

Azt hisszük, hogy ami nincs a neten, az nem is létezik

A Google-hatás "áldozatai" szerint az az információ, ami nincs a neten, az nem is létezik. Mivel szinte minden kikereshető, az információ megszerzéséhez elég a kulcsszavak ismerete. Az információ megjegyzését nem tartjuk fontosnak. Aki valamire kíváncsi, inkább a Google-t használja, mint a hagyományos forrásokat, hiszen az előbbihez csak az ujjait kell felemelnie.

Már azokról a dolgokról is hajlamosak vagyunk az internetet kérdezni, amelyeket korábban emberi lénytől kérdeztünk Forrás: AFP/Julian Stratenschulte

Wegnerrel együtt további amerikai kutatók (Betsy Sparrow és Jenny Liu) kísérletekkel próbáltak meggyőződni arról, mennyire helyettesíti az internet a barátokat, családtagokat a napi memóriamegosztás folyamatában. A kísérletben részt vevőknek 40 mondatot kellett begépelniük, olyan jellegűeket, mint "a strucc szeme nagyobb, mint az agya". A csoport fele szükségesnek vélte a munka elmentését a gépre. Akik fontosnak tartották a mentést, sokkal rosszabbul emlékeztek. Az emberek inkább a "felhő"-ben tartják az információt, mint a fejükben. Ez a tendencia akkor is megmaradt, amikor a résztvevőket kérték, hogy jegyezzék meg az adatokat.

Amikor olyan információt kérnek tőlünk, amit nem tudunk, az első impulzus az, hogy az internethez, a mindentudó "barát"-hoz fordulunk. Ahogy mi az internetre delegáljuk a felelősséget a társaink helyett, úgy minket is leváltanak humán barátaink a látszólag mindentudó digitális "felhő"-vel. A Harvard Egyetemen a közelmúltban végzett kísérletekkel azt vizsgálták, milyen hatással van az internet az emberek önbizalmára. A kutatók egy skálát dolgoztak ki arra, hogyan értékelik az résztvevők saját emlékezőképességüket. Aki egyetért az "okos vagyok" és az "én jól megjegyzem a dolgokat" nyilatkozatokkal, az magas kognitív önbecsülésűnek nevezhető. Ezután arra kérték a kísérleti alanyokat, hogy a Google segítségével vagy anélkül válaszoljanak kvízkérdésekre, majd értékelniük kellett magukat ezen a skálán. A kognitív önbecsülés azoknál volt magasabb, akik csak az interneten keresték a válaszokat.

A Google megváltoztatta a gondolkodásunkat Forrás: AFP/Oliver Berg

Azt hisszük, többet tudunk, pedig nem

A Google használata azt az érzést kelti, hogy az internet saját kognitív eszközkészletünk része. Memóriánk megosztásának az internet és az agy szürkeállománya között van egy ironikus következménye: az "információs kor"-ban úgy érezzük, többet tudunk, mint valaha, miközben az internetre hagyatkozásunk azzal jár, hogy kevesebb saját tárgyi tudás is elégséges.

Lehetséges, hogy a szellemi munka szerkezete ismét átrendeződik, mint ahogy az először az írás, másodszor a könyvnyomtatás feltalálásakor már megtörtént. Ha megszabadulunk a tényekre emlékezés kényszerétől, több idő és lehetőség jut az egyéb szellemi tevékenységekre. Egyelőre azonban nem engedhetjük leromlani a memóriánkat. Mit tehetünk emlékezőképességünk javításáért? A Google-lal biztos találunk valamit erről is.