A Prezi-elnök is ügyelt a kezére Obama előtt

prezi, árvai péter, fehér ház, barack obama
Vágólapra másolva!
A Fehér Házba nem lehet biztonsági átvilágítás nélkül belépni, az amerikai elnök jelenlétében pedig tilos hirtelen mozdulatokat tenni. Egyébként mindenki kedves, az elnök a leginkább, és rögtön tudja, hogy kivel áll szemben. Árvai Péter, a Prezi vezetője elmesélte az Origónak, hogy milyen volt személyesen találkozása Barack Obamával.
Vágólapra másolva!

Milyen a világ vezető nagyhatalmának elnöke személyesen? Közvetlen, jó hangulatú, néha keresi a szavakat. A magyar Prezi elnöke, Árvai Péter péntek este egy több emberből álló társaság tagjaként találkozhatott Barack Obama amerikai elnökkel. A Prezi ugyanis nyolc másik céggel együtt részt vesz az amerikai kormányzat ConnectED elnevezésű programjában, amelynek keretében amerikai iskolások számára elérhetővé teszik a cég szoftverét. Az Origónak Árvai Péter részletesen elmesélte, hogyan zajlott a találkozója az amerikai elnökkel.

Árvai Péter találkozója Barack Obamával Forrás: Faix Csaba

„Meghívott az elnök a White House-ba ” – kezdte Árvai. A titkosszolgálat emberei már napokkal a pénteki találkozó előtt átvilágították, és csak azután találkozhatott Obamával, miután kiderült róla, hogy megbízható. Négy másik cégvezetővel együtt látták vendégül a Fehér Házban, a találkozó előtt még körbe is vezették őket az épületben.

Ez után egy szobában kellett várniuk arra, hogy megérkezzen az elnök. Előtte ki is okították őket a protokollról. „Ne próbáljunk dolgokat árusítani az elnöknek, vagy váratlanul elővenni valamit” – sorolta az instrukciókat Árvai. Azt mondta, mindenki nagyon kedves volt velük, és egy egész kis csapat irányította őket. Volt, aki a cuccaikat vitte, más pedig arról gondoskodott, hogy mindig legyen víz a poharukban. Aztán megjelent Barack Obama.

A fiatalok jókedvre derítették Obamát

„Irtó közvetlen találkozás volt, rám nézett, és mintha tudta volna, hogy én vagyok az Árvai Péter és a Prezivel foglalkozom” – mesélte Árvai. Obama egyenként odament mindannyiukhoz, és pár percet beszélgetett velük. Árvai szerint neki Obama a Prezit dicsérte, elmondta, hogy szerinte fontos az, hogy a fiataloknak legyen esélye kifejezni magukat egy jó eszközökkel, és megköszönte, hogy Árvaiék hozzájárulnak az oktatási programhoz. „Ez nagyon fontos a jövőért, a gazdaságért” – idézte Árvai Obamát.

Árvai Péter szelfije az amerikai elnökkel Forrás: Faix Csaba

A cégvezető szerint az elnök jó hangulatban volt, valószínűleg azért, mert épp azelőtt találkozott egy csapat diákkal is (valószínűleg most, az ukrán válság közepette kissé borúsabb a hangulata). Neki az volt a benyomása, hogy Obama valamennyire ismeri a programjukat is, mert tudott részleteket arról, hogy a fiatalok hogyan használják a Prezit. Arra azonban nem kérdezett rá, hogy ő maga használta-e valaha is, sőt egyáltalán nem kérdezett az elnöktől, inkább csak beszélgetett vele a fiatalokról.

Azt látta az elnökön, hogy személyesen is érdekli ez az oktatási program, talán azért mert ő is családos ember. „Nem éreztem úgy, hogy ez csak egy politikai platform számára, hanem inkább azt éreztem, hogy ez személyesen is érinti őt” – mondta Árvai. Magyarország ugyan nem került szóba, Árvai szerint azonban beszédes, hogy a programban részt vevő kilenc cég közül egyedül a Prezinek vannak európai gyökerei.

Ezt látta Árvai a Fehér Ház ablakán Forrás: Faix Csaba

Rajta kívül Obama még a másik négy meghívottal is beszélgetett, egyikükkel, a tudományos showman Neil deGrasse Tysonnal például arról, mely tudósok életpályája inspirálta őket. Ennek a beszélgetésnek a részleteit azonban Árvai már nem hallotta jól. A találkozó végén részt vettek Obama sajtótájékoztatóján, amelyet a ConnectED programról tartott (a programról és a Prezi szerepéről itt olvashat bővebben).