Fél év múlva debütál itthon az új Xbox

Xbox one, 360
Vágólapra másolva!
Szeptembertől hivatalos importból is meg lehet venni az Xbox One-t Magyarországon.
Vágólapra másolva!

A Microsoft játékgépét korábban már teszteltül, mert a konzolt külföldi, nem hivatalos importból származó példányokból már most is meg lehet venni. A társaság bejelentése szerint a konzolt hivatalosen idén szeptembertől lehet majd megvenni.

A készülék várható ára még nem ismert, és azt sem tudni, hogy milyen szolgáltatásokat lehet majd elérni a játékok mellett. A rivális Playstation 4 konzolt már tavaly karácsony óta meg lehet venni itthon, de igazán nagyszabású, látványos játékok még egyik platformra sem jelentek meg, pedig az új generációs konzolok ezért lesznek érdekesek a vásárlók számára. Az Xbox One tesztjét korábbi cikkünkben olvashatják.

Az Xbox One az új mozgásérzékelő kamerával Forrás: Xbox One