Az újságírók váltak a hackerek célpontjaivá

Vágólapra másolva!
A Google kutatói szerint a világ legnagyobb hírlapjaitól kormányok próbálnak információkat lopni hackerek segítségével.
Vágólapra másolva!

A szingapúri Black Hat hackerkonferencián előadó Shane Huntley és Morgan Marquis-Boire, a Google biztonságkutatói szerint a világ huszonöt legnagyobb hírlapjából huszonegyet már ért komoly hackertámadás.

A keresőcég kutatói a nagyszabású támadások mögött külföldi kormányokat sejtenek, akik a törvénytelen módszert információszerzés céljából alkalmazzák. Bár a Google szerint tömegével válnak az átlagfelhasználók is a kiberbűnözők áldozatává, az újságírók jócskán túl vannak reprezentálva az adatlopások célpontjai között – írja a Reuters.

A Google szakértőinek tanulmánya szerint az újságírókat érő hackertámadásokat általában kormányzatok megbízásából dolgozó vagy egy-egy ország vezetésével szimpatizáló hackerek célzottan hajtják végre.

Tanulmányuk szerint az újságírókat érő támadások száma nem magasabb a világ egyetlen régiójában sem, ahogy azok forrásai sem egy-két országból származnak. Ez pedig azt mutatja, hogy a jelenség globálisan elterjedt.

A legnagyobb amerikai lapok közül tavaly a Forbes, a Financial Times és a New York Times számítógépes rendszereit is érte támadás, amelynek elkövetését a Syrian Electronic Army nevű csoport vállalta magára. A Google kutatói szerint nemrég egy meg nem nevezett nyugati lapot kínai hackerek támadtak meg, akik egy kamu kérdőív segítségével próbálták átverni a lap munkatársait. A tipikus támadások azonban ennél sokkal szofisztikáltabbak, ezért a Google szakértői azt javasolják az újságíróknak, fordítsanak kiemelt figyelmet eszközeik védelmére.