Fél perc alatt feltölti a mobilt a csodakütyü

A telefon hátuljában StoreDot egyelőre nagy, de fél perc alatt feltölthető akkumulátora van
Vágólapra másolva!
Az új technológia nemcsak gyors, környezetbarát is, prototípusa már elkészült.
Vágólapra másolva!

Az izraeli StoreDot nevű startup cég hétfőn a Think Next című konferencián mutatta be szupergyors akkumulátorának prototípusát Tel Avivban. A bemutató során a 27 százalékos töltöttségű állapotú Samsung Galaxy S4 okostelefont nagyjából fél perc alatt töltött fel teljesen a Tel Aviv Egyetem nanotechnológiai tanszékének kutatói által alapított cég egyik munkatársa.

A készüléket a StoreDot saját fejlesztésű akkumulátora látta el energiával, amely nagy mérete miatt még jócskán kilóg hátul a készülékházból - ahogyan az a videón is látható. A Samsung telefon gyári akkumulátorát három óra alatt lehet feltölteni, míg a kísérleti telepet (nem teljesen nulláról) mintegy fél perc alatt, ami több mint négyszázszor gyorsabb töltést jelent.

A telepben az energia raktározását organikus anyagokkal végzik, nem tartalmaz sem lítiumot, sem pedig nikkelt. A gyorsan tölthető akkumulátor belsejében meghatározott sorrendben összekapcsolódó aminosavak láncolatából, a fehérjéket alkotó peptidekből állítanak össze nanokristályokat. Ezekből alkották meg a telep elektródáit, és az energia továbbítására szolgáló elektrolitot is, melynek köszönhetően a töltés folyamata a hagyományos akkumulátoroknál sokkal gyorsabban elvégezhető - írja a Time magazin. A megoldás előnye, hogy természetes alkotóelemei miatt olcsóbban lesz előállítható, és környezetbarátabb lesz a jelenlegi telepeknél.

Egyelőre nem csak a készülékben lévő speciális akkumulátor, de a töltőegység is nagyobb a megszokottnál, utóbbi nagyjából egy laptop tápegységével azonos méretű, a kicsinyítéshez még nagyjából egy évnyi fejlesztésre van szükség - írja a TechCrunch.

A telefon hátuljában StoreDot egyelőre nagy, de fél perc alatt feltölthető akkumulátora van Forrás: StoreDot

Ráadásul a telep kapacitása sem azonos a gyári S4-esével, ahhoz is fejlesztésekre van szükség. A StoreDot azonban arra számít, hogy két-három éven belül piacképes lesz a technológia. A gyorsan tölthető telepekhez a telefonok felépítését is módosítani kell majd (hogy nagyobb áramerősséggel biztosítsák a töltést), a bonyolultabb elektronikát tartalmazó töltők pedig kétszer annyiba kerülnek majd, mint jelenlegi társaik, de még így sem lesznek elérhetetlenek.